A naptár emlékezete

„Gyermek voltam, és már megvénültem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem azt, hogy magzata kenyeret kéregetett volna.” (Zsoltárok 37:25)

Mintegy 8 év telt el azután, hogy tizedet kezdtem fizetni, hogy az Úr drámaian bizonyította, mennyire szó szerint teljesíti be a szavát. Malakiás 3:10–11 a hű tizedfizetőknek hirdeti Isten ígéretét, hogy a menny ablakaiból olyan áldásokat áraszt rájuk, amelyek meghaladják az ember kapacitását. Így történt ez családunk egyik legemlékezetesebb találkozásánál is a Mindenhatóval évekkel ezelőtt.
Bementem a városba havi 80 (amerikai) dollárnyi élelmiszerjegy-keretünkért, de még mielőtt hazaindultam volna, megálltam magazinokat nézegetni a könyvtárban. Miközben felakasztottam a kabátomat és a táskámat a fogasra, egy hang belül arra figyelmeztetett, hogy kétszer is gondoljam végig, mit csinálok, de én figyelmen kívül hagytam, és leültem egy fülkébe, gyorsan elmerülve a lapokban. Később, mikor már újra nálam volt a kabátom meg a táskám, egy olyan homályos érzésem volt, hogy valami nincs rendben, de csak mindent felkaptam, és hazarohantam. Azután fedeztem fel, mi nem stimmelt: engem megloptak! Eltűnt az egész havi élelmiszerpénzünk. Három főt kell etetni, és még négy hét van, mire újabb jegyeket kapunk. Harc dúlt bennem: haragudtam a tolvajra, és küszködtem, mikor rájöttem, hogy keresztényként meg kell bocsátanom neki. Férjem emlékeztetett a malakiási ígéretre, és biztosított arról, hogy az Úr majd gondoskodik rólunk. Abban egyeztünk meg, hogy senkinek nem beszélünk a történtekről. Azután Isten elkezdett munkálkodni.
Három nappal az incidens után egy nő 4 dollárt adott át nekem gépelésért, amit még szívességből csináltam meg neki. Négy nappal később egy 5 dolláros csekket nyomtak a kezembe, csak mert a hölgy nekem akarta adni. Megköszöntem, mondván, biztosan az Úr vezette erre, viszont hű maradtam a megállapodásunkhoz, és nem emlegettem fel a veszteségünket.
A hónap többi részében 3–4 napos időközönként újra megismétlődött a csoda: kisebb összegeket adtak nekünk véletlenszerűen. Eljött a hónap vége, és a mérleg: elloptak tőlünk 80 dollárt, és 81,50 dollár áldás ömlött ránk a menny ablakain át!
Még mindig megvan az 1981-es naptárunk, amibe Isten áldásait jegyeztük fel minden egyes nap, ahogy az év februárjában érkeztek. Az Úr minden szükségünket (és még annál is többet) betöltötte az Ő dicsőségben való gazdagsága szerint Krisztus Jézus által (Filippi 4:19-et parafrazeáltam).

Christine B. Nelson