Elveszve és megtalálva (2. rész)

„Embert és állatot te tartasz meg, Uram!” (Zsoltárok 36:7)

Hogy szökött meg Kitty egy alig 8 centis nyíláson át a kocsiablak tetején? Nem is voltunk benn olyan sokáig az étteremben! Magamon kívül voltam a szomorúságtól! Már elvesztettem a házasságomat, a családomat, ahogy korábban ismertem, és a gyülekezeti testvéreket. Most Kittyt is elvesztettem, aki állandó vigaszt jelentett az ezt megelőző, borzalmas hónapok során.
„Figyeljetek – mondta Russ, az új barátunk –, én visszamegyek az étterembe, és odaadom nekik a telefonszámomat. Így felhívhatnak, ha megtalálják a cicát. Nem lakom innen olyan messzire.”
Pár óra autózás után tettem ki a fiamat a fiúkollégiumnál. Fel kellett készülnie, hogy az iskola őszi fesztiváljának egyik standjánál segítsen. Miközben ő ezt csinálta, én átmentem a lánykoliba kimosni rá. Miután elindítottam a mosógép programját, nehéz szívvel ültem le, hogy levelet írjak az anyukámnak. Meséltem a hétvégéről, új barátunkról, Russról és az elveszett Kitty miatti szívfájdalmamról. Olyan nehéz volt a szívem, és a gyomrom egészen görcsbe rándult.
Hirtelen egy lágy férfihangot hallottam: „Hát itt vagy!” Felnézve Russt pillantottam meg az ajtóban. Kittyvel a kezében! A megkönnyebbüléstől és örömömben elsírtam magam. Felugrottam, és mindkettőjük felé nyújtottam a kezem. „Miután mi eljöttünk, a cicád visszament az étteremhez – mondta. – A főpincér telefonált. Meglepő módon az ijedt Kitty hagyta, hogy felvegyem, és betegyem a kocsimba. És így kerültünk most ide.”
Valóban itt voltak! A szeretett kiscica – akit elvesztettem, most megkerült. Megtaláltam egy kedves, új baráttal együtt, aki nemcsak megmentette az én drága Kittymet, de aki egy napon a szívemnek is kedves lesz. Egykor Dávid azt írta, hogy az Úr „embert és állatot [is] megtart” (Zsoltárok 36:7). Most már tapasztalatból is tudom, hogy így tesz.
Isten begyógyítja és megőrzi a megtört szíveket és összetört családokat. Tervei oly módon bontakoznak ki, amiket soha nem tudnánk elképzelni sem. Biztos vagyok benne, hogy mindig mosolyogott, mikor látta Russt és látott engem levelet írni egymásnak – minden nap – a rákövetkező hónapok során. Annyiszor, ahányszor csak tudtunk, találkoztunk. Valamivel később, a hamarosan vegyes családunk gyerekeivel körülvéve és az Atyával, aki összehozott minket, házassági fogadalmat tettünk. Már 40 évvel ezelőtt.
Bármilyen veszteség ér is, soha ne mondj le az Úrról. Vagy arról, hogy meg tudja tartani és gyógyítani a szívedet.

Noni Weidemann