2023. január 28., szombat
Azok a nők
„Milyen szépek a hegyeken az örömhírt mondó lábai…” (Ézsaiás 52:7)
„Ezek után bejárta a városokat és a falvakat, és hirdette Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kuzának, Heródes tiszttartójának a felesége, Zsuzsanna és mások is, akik vagyonukból szolgáltak neki.” (Lukács 8:1–3)
Elgondolkoztál már ezeken az asszonyokon és azon, hogy pontosan mit is csináltak ők? Elég nagyszerű és egyúttan kicsit sokkoló is lehetett, hogy egy csapat nő utazgat ezekkel a férfiakkal, de semmi botrányosra nincs utalás.
A kultúra jellege miatt elképzelhetőnek tartom, nehéz volt a nőknek a tömegben, ahol követték és figyelték Jézust, hogy odamehessenek hozzá vagy a tanítványaihoz a kérdéseikkel, azonban ott voltak ezek az asszonyok is: Mária, Johanna, Zsuzsanna és a többiek, akikhez fordulhattak a kérdéseikkel. Mivel ezek a nők Krisztussal utaztak, és olyan sokszor hallották Őt, biztos vagyok benne, hogy sok felvetésre tudtak válaszolni. Bizonyára hallották Őt a zsinagógákban és a nyílt mezőkön prédikálni. Ahogy egyre jobban megismerték Jézust és a tanítványokat, talán még maguk számára is mertek kérdéseket feltenni – teológiát tanulva!
Micsoda történeteket tudtak volna mesélni! Látták a meggyógyított leprásokat, a démonok kiűzését, a törvénytanítók és farizeusok megdorgálását és a kenyér és hal megszaporítását. Még ha nem is voltak ott mindig a csoporttal, hallottak az eseményekről. Nem lennék meglepve, ha ezek a nők sok asszonyt és még néhány férfit is Jézushoz vittek volna, hogy gyógyítsa meg és váltsa meg őket.
Ennek a 12 férfinak nem volt semmilyen bevétele, míg az ország egyik végéből a másikba mentek Jézussal, tehát hogy fizettek az ételért, talán az új szandálokért és még egy-egy alkalommal a szállásért is? Ezek az asszonyok! Ők finanszírozták a missziót. A saját vagyonukból.
Nem csoda, hogy ugyanezek a nők voltak ott a keresztnél is. Nők tudták meg először a Megváltó feltámadását is. Ezek a hölgyek! Olyan nők, mint te meg én, ha mi is így határozunk.
Ardis Dick Stenbakken