myBible logó myBible
Fiókom

2023. január 21., szombat

Minden rendben lesz

„És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:7)

Noha távol élünk egymástól, gyakran beszélek anyával. Általában arról, mi történt aznap. Egyszer ventillálunk, máskor meg nevetünk. Biztos vagyok benne, hogy egyszer-kétszer még sírtunk is. De ez a konkrét hívás váratlanul ért. Anyukám hangja erős volt, és nyugodt a vonal másik végén. „Édesapád kórházba került” – osztotta meg pár más dologgal együtt, amelyek a bevezető mondata után mind elmosódni látszottak. Visszapislogtam a könnyeimet, ahogy hallgattam, rögtön arra gondolva, hogy erősnek kell lennem miatta, és igyekeztem nem esni pánikba.
A gondolataim átsiklottak kistini fiamra, aki elment egy hónapos látogatásra a szüleimhez. Útban van most? Hogy viseli a dolgot? Miután még néhány részletet elmondott az apukámról, elköszöntünk egymástól. Rögtön felhívtam a fiamat, hogy lássam, hogy van. Gyorsan felvette a telefont. Neki is erős és nyugodt volt a hangja, akárcsak anyukámnak. Meg is kérdeztem tőle, szeretné-e, ha érte mennék. Szinte rögtön oszlani kezdett a félelmem, ahogy elmondta: jól van, és még egy kicsit maradna, hogy anyával legyen, és megbizonyosodjon róla, hogy rendben van.
Miután befejeztük a hívást, még a kanapén ültem értetlenül állva két olyan személy Istenbe vetett hite és bizalma előtt, akiket közvetlenül érintett a nehézség. Az egyik anyám, aki erősnek bizonyult a hitében, hogy Isten majd alakítja a dolgokat. A másik a fiam, aki látszólag magába szívta a nagyi elszántságát, és visszatükrözte a bizonyosságát, hogy végül majd minden rendben lesz.
Néha, ha távol vagyunk tőlük, aggódunk a hozzánk közel állókért, ahogy váratlan kihívásokkal szembesülnek. De pont ekkor emlékeztetett arra az Úr, hogy gyorsan mozog a karja, amivel szorosan összegyűjti és megvigasztalja a szükség idején a gyermekeit. Igen, Isten még mindig felhasználja arra a gyermekeit, hogy vigasztalják egymást, ahogy az én gyülekezeti családom is megtette értem, miután megtudták: apa kórházba került. Felbecsülhetetlenek voltak az imáik, hívásaik és lapjaik. De tanúja vagyok annak, hogy maga Isten is jelen van a kihívást jelentő körülmények között. Édesapám teljesen felépült, és pár hónap alatt visszatért mindennapi életéhez. Számomra azonban a személyes hitemé volt a legnagyobb gyógyulás, mivel édesanyám és kisfiam szilárd példájára támaszkodtam.

LaKeisha Williams

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.