myBible logó myBible
Fiókom

2023. január 18., szerda

Számold az áldásokat

„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.” (János 14:18)

Főiskolai életem egyik szörnyűséges napja volt, amivel nem akartam szembenézni. Egyáltalán nem telt vidáman. Nem szerepeltem jól a vizsgákon. Lebetegedtem, és vesekövek miatt fájdalom gyötört. A barátaim cserbenhagytak, és semmi sem működött jól az életemben. Elkezdtem morgolódni, és megkérdőjeleztem Istent, miért is teremtett engem ilyen sok teherrel, amit hordoznom kell. Vonakodva felöltöztem, hogy elinduljak orvosi posztomra egy idősek otthonában.
Ahogy beléptem a helyre, idősek elnyűtt és elhasznált arcát láttam meg, akik nagyon levertnek tűntek. De egy egészen egyedül ücsörgő és boldogan furulyázó idős férfi ragadta meg a figyelmemet. Vonzott a zene, így odamentem, és leültem a közelébe. Ő a „Count Your Blessings” (Számold az áldásaidat) című éneket játszotta, ami arra bátorít, hogy vegyük számba az áldásainkat. Beszélgetésbe elegyedtem vele, és megdöbbentett, mikor megtudtam, hogy vak. Elmesélte, hogy a gyerekei elutasították maguktól. Felesége már meghalt, és most magára maradt. Ezért került ide. Az átélt próbák ellenére nyugodtan mozgott, és szeretetteljes természete volt.
A gondolatok villámként cikáztak a fejemben. Ha egy vak öregembernek, aki már elvesztette egyetlen feleségét, akit elutasítottak a gyerekei, és egy idősek otthonában él, számtalan oka van számolni az áldásait és hálát adni az Úrnak, nekem mi miatt kéne panaszkodni az életben? Abban a pillanatban megváltoztattam az életről vallott felfogásomat, és kezdtem megköszönni Istennek az Ő meg nem érdemelt kegyelmét. Elmondtam neki, mennyire sajnálom a nyafogást és a morgást. „Ha ránevelnénk értelmünket, hogy az élet küzdelmein áthaladva több hitünk, több szeretetünk, nagyobb türelmünk, tökéletesebb bizalmunk legyen mennyei Atyánk iránt, akkor több békénk és boldogságunk lenne. Az Úr nem helyesli, hogy kinyugtalankodjuk és kiaggódjuk magunkat Jézus karjából. Ő minden kegyelem és képesség egyedüli forrása, minden ígéret beteljesedése, minden áldás megvalósulása… Ha nem lenne Jézus, zarándokutunk valóban elhagyatottan telne… Becsüljük hát nagyra, öleljük magunkhoz szavait, higgyük el ígéreteit, ismételjük el nappal, elmélkedjünk rajtuk éjjel, és legyünk boldogok.” (Ellen G. White: Manuscripts, 1893, 75. o.)
Atyám, nyisd fel a szemem, hogy láthassam az áldásaidat, és mutasd meg, miként lehetek ma áldás mások számára. Köszönöm! Jézus nevében, ámen!

Esther Synthia Murali

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.