2023. január 17., kedd
Az égő ágy
„Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!” (Zsoltárok 34:2)
Alabamai viszonylatban hűvös nap volt, és most csípős, hideg éjszaka borult rám, ahogy készültem ágyba bújni. Péntek éjjel volt, és kimondottan fáradt voltam az egész hetes sofőrködés, főzés és szobalánykodás után, miközben még mindig teljes állású tanítónőként is dolgoztam.
Mivel olyan zimankós idő volt, bekapcsoltam az elektromos takarót az én felemen az ágyon. Miközben az esti rituáléimat végeztem, az agyam átfutotta a hetet, a szombati terveken is gondolkodtam, és alig vártam, hogy bebújjak a kellemesen átmelegített ágyba. De gondolataimat megszakította a szag, hogy ég valami. Eléggé megzavart, mert nem volt bekapcsolva a kandalló.
Körbepillantottam a szobában, megnéztem az elektromos paplant, és nyomát se láttam füstnek vagy a szag forrásának. Arra jutottam, hogy biztos a kandallóból maradt benn ez a szag, és hálásan másztam be a finom, meleg ágyba. A férjem is jött, miután ágyba bújtam. Említettem neki a szagot, és ő is érezte. Töviről hegyire átnézte a takarót, az ágyat és a szobát, de nem találta meg a szag forrását. Még röviden beszélgettünk, a szombatiskolai leckét tanultuk, imádkoztunk, és hamarosan mély álomba zuhantunk.
Hirtelen 2 óra körül hajnalban a férjem kiabálni kezdett: „Tűz van, tűz van!”
Sebesen kiugrott az ágyból. Én kábán ébredeztem, és észrevettem, hogy tényleg ég az ágyunk vége. A lángok már magasba csaptak. Gyorsan összefogtunk, hogy eloltsuk a tüzet. 5 percbe se telt, és a lángok már kihunytak. De addigra már teljesen felébredtünk. Az elektromos takaró okozta a tüzet. A korábbi égő szag figyelmeztetés lehetett a bekövetkező tűzre. De mire ébredt fel a férjem? Mi zavarta meg az álmában? Megbeszéltük, milyer borzalmas következményei lettek volna, ha nem riadunk fel: gyerekeink gondtalanul aludtak fenn. Akkor mi lett volna velük? Tényleg így van: „Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megszabadítja őket.” (Zsoltárok 34:8)
Bár már nagymama vagyok, de még most is dicsérni szeretném Istent azért, hogy évekkel ezelőtt gondot viselt a családomról.
Edith C. Fraser