myBible logó myBible
Fiókom

2023. január 7., szombat

Szeretetteljes megbocsátás

„Járuljunk azért bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk idejében jövő segítségül.” (Zsidók 4:16)

Elmélyedtünk a beszélgetésben, miközben Steve a motorját fényesítette. Unokánk, Charlotte és az anyukája bejött a garázsba. A kislányt négyéves kora minden energiája lengi körül. Csicsergett, és szó szerint körbe-körbe futkosott a motor és a felnőttek körül. Majd megszomjazott. Mivel tudta, hogy a papa gyerekméretű vizesüvegeket tart ilyen esetekre a garázs hűtőjében, kinyitotta az ajtót, és kivett egyet magának. Én segítettem lecsavarni a kupakot, és ő jó sokat megivott belőle. Majd beszélgetett még egy kicsit, és közben magához szorította a karjával az üveget.
Váratlanul a vizesüveg kicsusszant a kezéből, és mellé esett a padlóra. Hihetetlenkedve bámulta, ahogy a folyadéktól sötét lesz a beton. Felkaptam, és odanyújtottam neki. A szeme nyugtalanul kereste a pillantásunkat. „Rendben van – biztosítottam –, senki nem haragszik rád.” Erre felengedett. Anyukájával mindketten elmosolyodtunk.
Aztán észrevette, hogy Steve egyáltalán nem reagált balesetére. „El kell mondanom papának” – súgta oda. Odafelé menet, ahol a férjem törölgette a motort, rámutatott a tócsára: „Nézd, papa, én csináltam.”
Ő rámosolyogott, és azt mondta: „Majd felszárad.”
„Igen” – mosolygott rá a kicsi.
Milyen gyönyörű! Mi lenne, ha mikor hibázunk, úgy reagálnánk rá, mint Charlotte? Tudta, hogy mi, az anyukája meg én, nem vagyunk mérgesek, de egyeztetnie kellett a garázsfelelőssel is. Félelem vagy magyarázkodás nélkül mutatott rá a kiömlött folyadékra. A papájába vetett bizalom miatt vállalta a felelősséget, hogy a nagypapa akárhogy is, de szereti őt, és megbocsát neki.
Nekünk is ilyen bizalmunk van a Megváltónkban. Elkerülhetetlen, hogy ne rontsuk el. Megpróbáljuk helyrehozni a dolgokat a körülöttünk élőkkel, megbocsátást kérünk tőlük. Végül odamegyünk hozzá, aki mindenért felelős: magához Istenhez, és bevalljuk neki, mit tettünk: „Én csináltam.”
Ebben van az Úr kegyelme. Nem vár arra, hogy összeszidjon és megbüntessen. Már megbocsátott nekünk. Megnyugtat, hogy minden rendben köztünk. Nem vesztettük el a helyünket a szívében, még egy pillanatra se. A bűnvallomás egyszerűen megadja a lelki békét, hogy közel maradjunk hozzá.

Ann Trout

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.