Isten szeret engem!

„És mi megismertük és elhittük Isten irántunk való szeretetét. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (1János 4:16)

Egy vese formájú asztalnál ültem négy harmadikos kislánnyal, és szorzótáblabingót játszottunk. Én húztam egy kártyát, és kimondtam a szorzást, ők meg egy műanyag jelölőt helyeztek a kártyáikon levő válaszra, próbálva ötöt szerezni egy sorban. Az egyik lány fennhangon kihirdette, hogy ő nyeri meg a játékot, és melyik oszlopban van a nyerő kombináció. Még néhány matematikai állítást tettem, de a dolgok csak nem úgy alakultak, ahogy a kishölgy megjósolta. Még egy szorzás, és a szája lebiggyedt, ahogy nyöszörgött: „Isten utál engem!” A kijelentése meglepett. Azt fontolgattam, hogy válaszoljak rá. Másik műveletet mondtam, és a gyerek újra megismételte a gyászos szavakat: „Isten utál engem!”
„Kétlem” – mondtam egyszerűen.
Egy másik kislány is közbeszólt: „Nem igazán gondolom, hogy valakit is utálna Isten.” Felbátorított, hogy szerető Istenként fogja fel Őt.
További matekműveleteket soroltam, és a következőnél a tanulóm a jelölőjét olyan helyre tette, amitől felvidult. Most már azt mondta: „Nem, tényleg nem!” – és kezét az ég felé rázva kiáltott fel: „Köszönöm, Istenem!”
Noha elszórakoztattak a lány szeszélyes kijelentései, azt is tudtam, hogy a szemem előtt játszódott le az igazság. Hányszor ér minket olyan kísértés, mikor nehéz az élet, hogy az Urat hibáztassuk, vagy attól féljünk, nem is szeret minket? És néha olyan triviálisnak tűnhetnek a körülményeink a Mindenható számára, mint ahogy a gyermek helyzete tűnt számomra.
Nemrég egy olyan nővel üldögéltem együtt, akinek több szomorúsága volt, mint amit látszólag el bírt volna viselni. Fájdalma igazi volt, mégis nevetett, mikor elmeséltem neki ezt az esetet. Emlékeztettem, hogy az extrém gyász és fájdalom időszakában könnyű Isten irántunk érzett szeretetét megkérdőjelezni. De ezekben az időkben szükség van arra, hogy elmerüljünk szerető jellemének emlékeztetőiben: a szentírási szakaszokban, az imádságban, a természetben töltött időben, és hogy támogató keresztény barátokkal legyünk.
Ma, drága testvérnő, szánj pár percet arra, hogy emlékeztesd magad, mennyire szeret is az Úr téged. Állandóan tudatosítsd magadban ezt a nagy szeretetet, és ez töltse el a szíved!

Marsha Hammond-Brummel