2023. január 5., csütörtök
A sebek begyógyítása
„És az én Uram, az Úr megsegített engem, ezért nem szégyenülök meg. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, és tudom, hogy nem vallok szégyent… Bízzon az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére!” (Ézsaiás 50:7, 10)
Talán, csak talán olyan lettél az évek alatt, mint én. Valaki, aki boldog, valaki, aki szereti az Urat, és bízik a gondviselésében, erejében és törődésében. Ugyanakkor azonban olyan emberré váltál, aki sok sebet visel a háttérben. Sebeket, amik az életünkben levő emberektől vagy helyzetekből származnak. Ezek a sebek hatékonyan emlékeztetnek arra, hogy még van hely a növekedésre, és hogy van még olyan fájdalom, amit le kell emelni a szívünkről.
Bizonyos félelmek nem engedik, hogy teljesen szabadon és tökéletesen megbízzunk Istenben. Félelmek, amelyek elültetik a kétség magjait. 2020-as Igém Ézsaiás 61:1–2 volt, pont az, ahol ez áll: „Elküldött, hogy bekötözzem a megtört szíveket.”
2020 márciusában egymást kergették a történések az országomban. Egy túlfűtött politikai légkört és regionális választást követően karanténba kerültünk Covid–19-cel. De az események kellős közepén és anélkül, hogy fogalmam lett volna róla, mi fog másnap vagy akár az év hátralevő részében történni, azt az egyet tudtam, bármi történjen is, Isten velünk van, és minden helyzetet fölhasznál a sebeink begyógyítására, és megszabadít a félelmektől és kétségektől – már ha engedjük, hogy bennünk munkálkodjon.
A szívünket oly módon kell bekötözni és ápolni, amit csak az Úr tud elvégezni. Mindannyiunknak személyre szabott figyelemre és törődésre van szüksége, mert mindenkinek megvannak a saját igényei, és mindenki másképp érzi a fájdalmat.
Az érzéseinknek és testünknek meg kell pihennie és élet és a napi rutin forgatagában.
Családjainknak szükségük van a lelassításra. Nőkként szükségünk van valakire, aki gondoskodik rólunk, mert már túl elfoglaltak lettünk azzal, hogy mindenki másról gondoskodunk.
Igen, húgom, 2023 is az az év, amikor megengedjük Istennek: segítsen meggyógyulni, helyreállni és kiteljesedni benne. Ő azt akarja, hogy boldogok legyünk, és csak Ő adhat tökéletes boldogságot nekünk. Ma kérjük meg rá, hogy gyógyítsa be a sebeinket.
Yvita Antonette Villalona Bacchus