Május 15. Burgonyasaláta és ima

„És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.” – Kol 3:23-24

Isten sokszor váratlanul, de jól meghatározott céllal irányít az utunkba bizonyos embereket. Ilyenkor azonnal kell döntenünk: vagy azon a járdán maradunk és segítünk, vagy átmegyünk a túloldalra, és megtagadjuk a segítséget.

Az én utcám kitűnő hely az emberek iránti szeretet kimutatására és a Jézusról szóló beszélgetések kezdeményezésére. Egy nap az utcán telefonon beszélgettem Georgiával, a barátnőmmel. Hirtelen egy kisteherautó húzott mellém a járda szélére, megállt, leengedte az ablakot, és kiordított: „Ismeri a feleségemet, Kellyt?”

„Egy pillanat” – szakítottam meg a beszélgetésemet Georgiával. – „Egy ember éppen kiabál valamit nekem. Oda kell mennem az autójához.”

Odaléptem az autóhoz, az ember megismételte a kérdését, én pedig sajnálkozva nemmel válaszoltam. De a férfi így folytatta: „A feleségemet, Kellyt most diagnosztizálták rosszindulatú daganattal. Nemsokára elkezdi a kezelést.”

„Sajnálattal hallom. Meglátogathatom néhány nap múlva?” – kérdeztem.

„Természetesen” – válaszolta, majd elhajtott.

Gondoltam, nem kellene üres kézzel mennem, így burgonyasaláta mellett döntöttem. Pár nap múlva el is készítettem, majd egy barátnőmmel együtt elindultunk. A férfi, T. J. az ajtóban várva fogadott gyermekei és sógornője kíséretében.

„A burgonyasaláta az egyik kedvencem, és ritkán van részem belőle” – mondta a férfi, miközben betessékelt. Kelly túlságosan beteg volt ahhoz, hogy felkeljen az ágyból.

„Szeretnétek, ha imádkoznánk?” – kérdeztem. Körbeálltunk, megfogtuk egymás kezét, és imádkoztam. Kellemes baráti kapcsolatot építettünk ki ezzel a családdal az utcánkból. Néhány hónappal később Kelly megállt mellettem az autóval, és megköszönte a segítséget. Jól volt. Egy másik alkalommal szintén megállított, és elmondta, hogy teljesen meggyógyult. Néhány év múlva újra bekopogtattam hozzájuk, és átadtam nekik az újonnan megjelent könyvem egyik példányát. A gyermekek izgatottan mesélték nekem Istennel szerzett csodálatos tapasztalataikat, megmutatták csincsillájukat. Nagyon felemelő érzés dolgozni azokért az emberekért, akiket Isten vezet az utunkba.

Diane Pestes