2020. május 12., kedd
Május 12. A vihar
„És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.” – Ésa 58:11
Anyák Napja volt. Ezen a napom a családom mindig vesz nekem ajándékot, amit majd együtt elültetünk a kertben. Udvarunk tele van a legkülönbözőbb virágtövekkel, bokrokkal és cserjékkel. Örömmel figyelem évről évre csodálatos fejlődésüket, színpompás virágzásukat.
Ebben az évben elhatároztuk, hogy évelő növényeket választunk. Lányommal, Pamival az egész délutánt a kertben töltöttük. Szétválasztottuk a töveket, mindent a neki legmegfelelőbb helyre ültettünk. Aprók voltak, de szerető gondoskodásunk eredményeképpen tudtuk, hogy nagyra nőnek majd.
Nem tudtuk, hogy két nap múlva heves vihar csap le az éjszaka kellős közepén. A vihar idején kinyitottam a bejárati ajtót. Kertünk úgy nézett ki, mintha hó lepte volna be.
Másnap reggel felmértem a károkat. Minden növényem tépetten hevert szerteszét. A virágcserepek megteltek esővízzel, úgy nézett ki, semmi nem élte túl.
Azonban lassan-lassan, ahogy a víz felszívódott és beköszöntött a nyári meleg, a növények is elkezdtek növekedni, és legnagyobb meglepetésemre még virágoztak is. A károk inkább a leveleket érték, a gyökér sértetlen maradt. Tehát a virágaim szirmot bontottak, annak ellenére, hogy leveleik svájci sajthoz hasonlítottak.
Az élet viharai lehet, hogy minket is megtépáznak. Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy virágozhatunk-e még. Vagy egyáltalán túléljük-e. Isten Ézsaiás 58:11-ben megígérte, hogy megújít mint jól meglocsolt kertet. Teremtő ereje új élettel tölt el. Először lehet, hogy nem ismerjük fel tetteit, de ha gyökereink szilárdan kapaszkodnak Isten Igéjébe, Ő helyrehozhatja a vihar okozta károkat.
Karen M. Phillips