2020. május 1., péntek
Május 1. Hallás vagy meghallgatás
„És mondának egymásnak: Bizony vétkeztünk a mi atyánkfia ellen, akinek láttuk lelki szorongását, mikor nékünk könyörög vala, de nem hallgattunk reá; azért következett reánk ez a nyomorúság.” – 1Móz 42:21
Végre rájöttem, miért szeretem a mémeket (a világhálón terjedő vicces képek, videók). A mémek hangot adnak az embereknek. Lehetsz zárkózott, nyílt, szarkasztikus, az emberek mégsem jönnek rá pontosan, mit gondolsz valójában. Szerettem volna, ha Chuckie ismeri a mémek fogalmát. Hatodikosok voltunk, és Chuckie mindig hozott nekem rózsát édesanyja kertjéből. Egyszerűen a padomra tette a virágot. Kedves, sovány gyerek volt, a hónaljáig felhúzott nadrágban járt. Kék szeme, göndör, szőke haja nem sokat árult el az életéről. Senki nem tudta a történetét, csak amikor már túl késő volt. Édesanyja elvált az édesapjától, hozzáment annak apjához és további két gyereke született. Chuckie biztosan sokat gondolkodott rajta, hogy tulajdonképpen ki is most neki a két kistestvére. Féltestvérek? Negyedtestvérek? Lehetséges, hogy valamilyen mém kisegítette volna ebből a frusztrált helyzetből. Én nem ismertem csalódottságát. Csak azt láttam, hogy virágot kapok tőle, akit nem is ismertem, nem értettem, és nem volt szükségem rá. Szégyellhetem magam. Inkább azzal foglalkoztam, hogy népszerű és elismert legyek. Majd pedig… túl késő lett.
Vasárnap reggel volt. Édesanyám nagyon komoly arckifejezéssel érkezett haza. A nyitott garázsajtóban álltam, amikor közölte velem, hogy Chuckie felakasztotta magát. Megráztam a fejem. Nem hittem neki. Amikor végre felfogtam, mi történt, elcsendesedtem, és a rózsáira gondoltam. A temetésén is ugyanolyanok voltak. Elgondolkodtam. És ha azok a virágok a padomon mind szavak voltak? Lehet, hogy csak beszélgetni szeretett volna velem, barátot szerezni, valakinek elmondani az életét? Lehet, hogy csak megértésre vágyott? Nem értettem a rózsák nyelvét, mégis a koporsóján fekvő csokor szinte kiáltott felém.
Figyeljetek a mémekre, olvassatok a sorok között, értsétek meg a burkolt üzeneteket. Szakítsatok időt, hogy ne csak meghalljátok, hanem meghallgassátok azt, amit lehet, hogy nem hagyományos módon próbálnak közölni veletek.
Lehet, hogy valaki most próbálja megtalálni a hangját. Legyünk mi Jézus fülei.
Nicole Mattson.