2023. január 26., csütörtök
OMAYRA
„Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak.” (Péld 31:25)
Kolumbiában 1985. november 13-án kitört a Nevado del Ruiz vulkán. Az egyik túlélő szerint, mintha a világvége jött volna el. Armero város közel 23000 lakosa számára valóban az a pillanat jelentette a véget. Az áldozatok között volt a 13 éves Omayra Sanchez is, aki a családi házuk romjai között egy mélyedésbe esett, amelyből csak a feje és a keze látszott ki. Körülötte a láva, a sár és a törmelék megszilárdult, ezért a mentőcsapatok érkezésekor Omayra gyakorlatilag deréktól lefele be volt „betonozva”.
Az életéért 60 órás küzdelem folyt. Valahányszor megpróbálták kiemelni, egyre több víz gyűlt össze körülötte, ami már-már megfullasztotta. A lábára rázuhant egy boltív, de közben azt is érezte, hogy a halott nagynénje karjai a bokái köré fonódnak.
Elkeseredett helyzete ellenére Omayra megőrizte méltóságát. Egész idő alatt énekelt a mellette levő Baraggan nevű újságírónak, kért némi édességet, ivott egy üdítőt, sőt még interjút is adott. De volt, hogy megrémült, sírni kezdett és imádkozott.
A legnagyobb bajnak azt tekintette, hogy nem mehet iskolába: „Mielőbb ki kell emelnetek innen, mert már két napja nem voltam iskolában, s így lemaradok a leckékkel…” Nyilvánvaló volt, hogy Omayrát nem lehet megmenteni. Ezt ő is megértette: elcsukló hangon mondta el a szüleinek és a testvéreinek, hogy mennyire szereti őket, majd elbúcsúzott.
A körülállókat sokkolta a lány nyugalma. Amikor Omayra látta, hogy mennyire kimerültek a mentőcsapat tagjai, a következő javaslattal állt elő: „Menjetek és pihenjetek, túl fogom élni.” Három napot töltött a vízben, és a negyedik napon elhunyt. Frank Fournier újságíró fényképe a 13 éves lány fekete szemeiről bizonyítja a gyermek méltóságát a halállal szemben. Évekkel az Armeróban történt tragédia után édesanyaként teszem fel a kérdést: Hogyan nevelhetem a gyermekeimet arra, hogy méltósággal éljenek, és még a nyomorúsággal vagy a halállal szemben is megőrizzék emberi méltóságukat?
Ha rátekintek Jézus kereszten tanúsított méltóságára, máris tudom a választ!
Anca Porumb