MISSZIÓMUNKA A MUNKATÁRSAKÉRT

„Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván.” (Kol 4:5)

Megtörtént-e már veletek, hogy ha hosszabb ideig voltatok távol, hazatéréskor szembesültetek azzal, hogy némelyeket a falubeliek közül teljesen elfelejtettetek, és csak akkor ismertetek fel, amikor újra találkoztatok és beszélgettetek egymással, vagy még akkor sem? A költözésem miatt sok munkatársammal megszakadt a kapcsolatom, és sokakról teljesen megfeledkeztem. Néhányukkal ritkán még találkoztam, ha vissza kellett utaznom a községbe adófizetés vagy a házzal kapcsolatos teendőim miatt.
Több tíz évet fordult velünk az idő kereke. Egyszer csak a munkatársaimmal való viszontlátás vágya telepedett rám, és tenni akartam valamit, hogy ez megvalósuljon. Próbáltam elképzelni a már szinte elfelejtett, ismeretlen arcvonásokat, ahogy belépnek az osztályterembe, ahol majd megrendezzük a találkozót. Biztosan egyesek már magányosan élnek, mások viszont az élettársukkal jönnek örömteli, meghatódottságtól könnyes arccal, és megpróbálnak mindenbe belekapaszkodni, amivel azonosíthatják az előttük álló személyt. Az Úr közvetlen beavatkozásának eredményeképpen meg is valósult a találkozó. Időközben azonban 5 társunk már befejezte földi futását. Számolom a szolgálatra még előttem álló éveket, és felteszem a kérdést: ki lesz kérdőre vonva azokért, akikre ugyanez a sors vár, de közben nem ismerték meg Istent?
A volt társaim közül többeken már a korai öregedés nyomai láthatók, ami vagy a betegségnek, vagy különböző szenvedélyeknek a következménye.
Kedves tanárok, különleges munka lett rátok bízva a gyermekek, serdülőkorúak és ifjak érdekében. Ez az ünnepélyes elhívás a missziómunka látható része.
Viszont a színfalak mögött ott vannak a volt munkatársaink, akik már csak halványan emlékeznek arra, hogy annak idején mi nem voltunk olyanok, mint a többség, viszont akkoriban nem tudtuk elmondani, hogy mit miért csinálunk. Mi lenne, ha ennyi év után felkeresnénk őket? Talán nyitottabbak lennének, és szívesebben meghallgatnának, mint régen. Lehet, hogy harmincból legalább egy valaki az örökkévalóságban is a „munkatársunk” lesz. Hatalmas a tét.

Eugen Chirileanu