2023. január 18., szerda
MEGBOCSÁTÁSBAN RÉSZESÜLT „BŰNÖS” TANÁR
„Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.” (Zsolt 103:3)
Több mint 30 év múltán írtam a tanárnőmnek egy kedves üzenetet, amelyben megköszöntem a ránk, az út elején járó diákokra tett hatását, és megemlítettem az én (szubjektív) látásmódomat az akkori, kommunista időszakkal kapcsolatosan, és azt, hogy a tanárnő mennyit zaklatott a hitemért. Bár már késő este volt, mégis válaszolt.
„Elolvastam… és hidd el… nem igazán emlékszem mindenre… különben az édesapám is pap volt! De ha már az akkori időket említetted, valószínűleg nekem is volt mitől tartanom, mivel nagyon sokan figyeltek bennünket. A származásom miatt nyomós okom volt néha »engedelmeskedni«. De teljesen átérzem, hogy mennyit szenvedtél! Csúnya dolog volt… és bizonyára megterhelő számodra, amikor folyton kioktattunk. Kérlek, bocsáss meg! Örülök, hogy elmondtad, noha már nem igazán emlékszem a történtekre. Megfordult a fejemben, hogy talán más csínytevést is elkövettél, ha ilyesmire vetemedtem… De most már semmit sem tehetek, csak lehajtom a fejemet… és bocsánatot kérek! Az én koromban már rájöttem, hogy az ember a mellette levő személyek miatt válik jobbá vagy gonoszabbá, és ezeket a személyeket nem maga választja. És nem minden esetben tudunk jó döntéseket hozni… Bárhogy is legyen, a sors mindig gondoskodik néhány pofonról, és visszavezet a saját utunkra. Mindig is foglalkoztatott a kérdés, hogy miért van az, hogy a gyermekek néha nem hallgatnak a szüleikre? A válasz egyszerű. Azért, mert végig kell menniük a maguk választotta úton, hogy teljesítsék a vágyaikat… De semmit sem lehet megváltoztatni csak megbocsátást várva… Köszönöm, jó ember! Légy egészséges te is és a tieid is! Boldog új évet kívánok számodra!”
Sorait olvasva, elszégyelltem magam, és úgy éreztem, válaszolnom, bátorítanom kell, és el kell mondanom, hogy nincsenek bennem ellenérzések a múlt miatt… Következtetés: Ha egy egyszerű ember nem marad közömbös egy ilyen vallomás hallatán, akkor képzeljük el, mennyi mindent képes elviselni a mi Istenünk, Aki fáradhatatlanul kész megbocsátani? Kezünkben van tehát a lehetőség bátorsággal kérni akár csodát is Tőle.
Eugen Chirileanu