2023. január 13., péntek
TANULJÁTOK MEG TŐLEM…
„A fügefáról vegyétek pedig a példát…” (Mt 24:32)
Eredetileg Isten úgy tervezte, hogy az emberiség tanuljon, ezért az Isten-ismeretet egyszerűen és részletesen mutatta be a Szentírásban.
Az osztályterem már kezdettől fogva az Édenkert volt, a természet pedig az a tankönyv, amely Ádám és Éva számára a Teremtő jellemével kapcsolatos tanításokat tartalmazta. Minden falevél, virág, sziklaszirt vagy csillag Isten nevét viseli.
A Biblia írói is természeti képekkel igyekeztek bemutatni Isten országának elveit: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, ó, Isten!” (Zsolt 42:2).
A legnagyobb tanár, Jézus is rengeteg természeti képet használva közölte a mennyei elveket. A fügefa, a mustármag, a pásztor, a juhok vagy az ehhez hasonló jelenetek örök értékkel bíró taneszközöknek bizonyultak. „Műveltségét a menny által kijelölt forrásokból, hasznos munkából, az Írások tanulmányozásából, a természetből és élettapasztalatokból – Isten tankönyveiből – merítette” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 50. o.).
A huszonegyedik század nemzedéke művi úton létrehozott képekhez és virtuális jelenetekhez vonzódik, ezért a szemléltető képek segítségével remekül megérti az örök valóságokat és magát Istent. „Ő, aki elménket teremtette és elrendelte annak törvényeit, minden szükségeset biztosít annak fejlődéséhez. Otthon és a szentélyben, a természetben és a művészetben, a munkában… Isten azt akarta elérni, hogy Izrael megtanulja az Ő elveit, és emlékezetébe vésse csodálatos tetteinek történetét” (Ellen G. White: Előtted az élet, 41. o.).
Adventista oktatási intézményeink arra hivatottak, hogy Tőle tanulva és a természet tankönyvét használva adják át a tanulóknak az örök értékeket.
Szakíts ma időt és menj ki a természetbe egyedül vagy a gyerekekkel. Azonosítsd Isten jellemét mindabban, ami körülvesz téged. Határozd el, hogy ezeket a tulajdonságokat átülteted a magatartásodba, és ihletésül szolgálsz mások számára!
Alisa Istrate
Napnyugta: B 16:58, CT 16:49, IS 16:43, MS 16:58, SM 17:00, CJ 17:01, DJ 17:08, AR 17:10