2023. január 12., csütörtök
A KÜLDETÉS MINT NEVELÉSI MÓDSZER
„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket!” (Mt 28:19)
Bukarestben, 1936-ban jelent meg Emil Cioran filozófus „Románia arcélváltása” című könyve. A szerző 25 évvel később fontos kutatást végzett: megpróbálta felmérni, milyen helyet foglal el Románia a világ – de főleg Európa – civilizációi között. Nem telt sok időbe, míg rájött, hogy Románia „kis kultúra” a világ kultúrái között. Ezután választ keresett az egyik legnehezebb kérdésre: Miért vagyunk annyira „kicsik”, miközben olyan kimagasló értelmiségiekkel rendelkezünk, mint Eminescu, Pârvan, Iorga és mások? A válasz nemcsak azért fájó, mert igaz, hanem azért is, mert profetikusan hangzik. A szerző szerint „Romániának nem volt világraszóló küldetése.” Egy nép befolyása a történelemre annál nagyobb, minél nagyobb a küldetéstudata. Cioran arra enged következtetni, hogy olyan „arcélváltás” nélkül, amely merész küldetés felvállalásához vezetne a világban, ugyanolyan szerény befolyású kultúra maradunk, mint eddig voltunk.
Most pedig ejtsünk szót a romániai Adventista Egyházról. Milyen befolyással bír? Ugyanolyan „kis” kultúra, mint a térkép azon szelete, amelyen található? Ha ez utóbbi kérdésre hajlunk igennel válaszolni, akkor tegyünk fel egy újabb kérdést: Mi a küldetésünk a világban? Ne feledjük, hogy a befolyásunk a küldetésünkkel arányos.
A választ Mt 28:19-20 versei adják meg, amelyek rámutatnak küldetésünk tér és időbeli koordinátáira: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká…!” El kell jutnunk „minden néphez”, és meg kell tanítanunk őket, hogy „megtartsák mindazt”, amit Jézus parancsolt. Küldetésünk a „világ végezetéig” tart. Lehetne ennél átfogóbb a megbízatásunk? Természetesen nem! A lehető leghatalmasabb feladatot kaptuk. De ha ilyen nagy terjedelmű küldetésünk van, akkor a befolyásunk miért nem ehhez fogható? Talán azért, mert nem vállaltuk fel a teljes munkát? Jegyezzük meg, hogy a „Tegyetek tanítványokká!” parancsolat az iskola, az oktatás metaforája.
A tanítványság és az iskola egy és ugyanaz. A nagy misszióparancs elvárja tőlünk, hogy neveljünk intézményesen és nem intézményesen, mindenütt a világon, egészen Jézus visszajöveteléig!
Laurențiu Florentin Moț