2023. január 10., kedd
A HÁZASTÁRSI SEBEK BEGYÓGYÍTÁSA
„Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.” (Ef 4:31-32)
A megbocsátással kapcsolatosan számos fontos tényezőt kell figyelembe vennünk, főleg, amikor keresztény házastársi kapcsolatokról beszélünk.
Elsősorban, valahányszor megbántjuk a társunkat, azzal magát Istent is megbántjuk. Isten bűnnek nevezi a tiszteletlen és bántó szavak használatát. Amikor a magatartásomból hiányzik a szeretet vagy a türelem a másik ember iránt, a menny szerint Isten ellen is vétkezem, ezért az Ő megbocsátására van szükségem.
Meg kell értenünk, hogy rosszindulatú szavaink és helytelen magatartásunk okozták Jézus halálát.
Másodsorban, amikor megbántjuk embertársunkat, azzal Istent is megszomorítjuk.
A Szentírásban Isten számtalanszor kijelenti, hogy együtt érez azokkal, akik igazságtalanul szenvednek, és csalódást okoz Neki, ha nem teljesítjük az ígéreteinket.
Rájöttem, hogy helyesebb azt mondani: „Hibáztam!”, mint azt, hogy „Sajnálom!”.
Előbbivel nagyobb felelősséget vállalunk, erőteljesebb megbánást tanúsítunk.
Utána pedig fel kell tennünk a kérdést: „Meg tudsz nekem bocsátani?” Ez az egyszerű kérdés olyan ritkán hangzik el, és annyira nehéz kimondani, mivel alázatot követel, ugyanakkor a társamat arra készteti, hogy a megbocsátás mellett döntsön.
A megbocsátás igazából döntés és nem érzelem. A mai szöveg arra szólít fel, hogy tegyük félre a haragot és a rosszindulatot, és bocsássunk meg egymásnak.
Amikor kimondjuk: „Megbocsátok!” – azzal mintegy megpecsételjük a döntésünket.
Ez segít félretennünk a haragot és a meggondolatlan cselekedeteket.
Te mit teszel, amikor rájössz, hogy szavaiddal vagy cselekedeteiddel megbántottad a férjedet vagy a feleségedet?
Uram, segíts, hogy meg tudjunk békülni Veled és egymással!
Marius Andrei