2022. december 23., péntek
BŰNTELEN LÉNY
„Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?” (Jn 8:10)
Jézus felemelkedett, az asszonyra tekintett, és így szólt: „Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged? Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!” (Jn 8:10-11)Az asszony reszketett a félelemtől Jézus előtt. Szavai – „aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ” (Jn 8:7) – halálos ítéletként hangzottak fülében. Nem merte a Megváltóra emelni szemét, hanem csöndben várta elítélését. Vádlói szótlanul és zavartan távoznak, majd a remény szavai hangzanak el: „Én sem kárhoztatlak: eredj el, és többé ne vétkezzél!” (Jn 8:11) Szíve felolvadt, Jézus lábához vetette magát, zokogással fejezte ki hálás szeretetét, keserű könnyek közt vallotta meg bűneit. Ez számára az új élet kezdetét jelentette, a tisztaság, a béke és az Isten szolgálatának szentelt élet kezdetét. Ennek az elbukott léleknek a felemelésével Jézus nagyobb csodát művelt, mint a legsúlyosabb testi betegség meggyógyításával, mert halálos lelki kórt űzött el. Ez a bűnbánó asszony önfeláldozó szeretettel és odaszentelődéssel hálálta meg a megbocsátó kegyelmet.Jézus jelleme a tökéletes igazság szépségében ragyog itt fel: megbocsátott ennek a nőnek, és jobb életre bátorította. Nem enyhíti a bűnt, nem csökkenti a bűnösség érzetét, nem elítélni, hanem megmenteni akar. A világ csak lenézni és megvetni tudta ezt a tévelygő asszonyt, Jézus azonban a vigasz és remény szavait szólja. A Bűntelen Lény szánja a bűnös gyöngeségét, segítő kezét nyújtja neki. Míg a képmutató farizeusok megbélyegzik, Jézus megparancsolja neki: „Eredj el, és többé ne vétkezzél!” (Jn 8:11).Nem Krisztus követője, aki lesüti a szemét, elfordul a tévelygőtől, és hagyja akadálytalanul lezuhanni a lejtőn. Akik elől járnak mások bevádolásában, buzgón a törvény elé vonják őket, azoknak élete gyakran bűnösebb a meghurcoltakénál. Az emberek gyűlölik a bűnöst, de szeretik a bűnt. Krisztus gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Ez a lelkület jellemzi minden követőjét is. – Jézus élete, 461–462. o.
Elmélkedésre: Mikor volt az, hogy Isten megbocsátotta a bűnömet, és a védelmemre kelt a nyilvános megszégyenítéssel és gyalázattal szemben?