2022. december 14., szerda
A SZENVEDŐK FEJEDELME
„És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.” (1Jn 2:2)
Jézus közel harminc évig mindennapi munkájával segített a családjának, és még a haláltusájában sem feledkezett meg arról, hogy gondoskodjék megszomorodott, özvegy anyjáról. Ugyanennek a lelkületnek kellene megmutatkoznia bennünk is. Akik követik Krisztust, keresztény hitükből fakadóan kötelességüknek kell tartaniuk azt, hogy tiszteljék szüleiket és gondoskodjanak róluk. Azoknak a szülei, akik szívükben megőrizték Jézus szeretetét, mindig hiánytalanul megkapják a figyelmes gondoskodást és gyengéd részvétet.A dicsőség Ura meghalt, váltságként az emberi nemzetségért. Krisztust azonban nem lelkesítette diadalmas öröm. Valami nyomasztó homály telepedett Rá. Nem a halálfélelem, a kereszt fájdalma és szégyene okozta kifejezhetetlen kínjait. Krisztus a szenvedők Fejedelme volt. Fájdalmai a bűn gonoszságának a tudatából eredtek, abból az ismeretből, hogy a gonosszal való érintkezés folytán az emberek vakok lettek a bűn borzalmaival szemben. Krisztus látta, hogy milyen mélyen belegyökerezett a bűn az emberek szívébe, hogy milyen kevesen vannak, akik készek kitörni a bűn hatalmából. Tudta, hogy Isten segítsége nélkül az emberiségnek el kell pusztulnia. Isten Krisztusra mint helyettesünkre és kezesünkre helyezte minden bűnünket. „A bűnösök közé számláltatott” (Ésa 53:12), hogy megválthasson bennünket a törvény ítéletétől. Ádám minden leszármazottjának bűne az Ő szívére nehezedett súlyos teherként. Isten haragja a bűnnel szemben rettenettel töltötte el Krisztus szívét. Krisztus egész élete az Atya kegyelmének és megbocsátó szeretetének jó hírét közölte az elesett világgal. Üdvösség a bűnösök számára, ez volt a feladata és állandó célja működésének. Most azonban, mivel a bűn szörnyű terhét hordozta, nem tudta meglátni az Atya megbékülést sugárzó arcát. Annak az érzete, hogy az Atya megvonta Tőle jelenlétét legnagyobb nyomorúsága órájában, olyan fájdalommal szúrta át a Megváltó szívét, amit senki emberfia nem érthet meg teljesen. – Jézus élete, 752–753. o.
Elmélkedésre: Csodálatos tudni, hogy Jézus, Aki legmélyebb fájdalmainak óráiban elszakadt Atyjától, nem engedi meg, hogy bármi is elszakítson az Ő szeretetétől!