2022. december 5., hétfő
EMBERFIÁHOZ HASONLÓ
„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8:9)
Jézus nem tekintette nyereségnek, hogy Ő Istenhez hasonló, „hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lett” (Fil 2:7). Leereszkedett a földi élet mélységeibe, és nem tiszteletet követelő királyként járt az emberek között, hanem úgy, mint aki hivatásának tekinti az embertársaiért végzett szolgálatot. A világ Megváltójának az angyalokénál is nemesebb jelleme volt, de isteni fensége oly szelídséggel és alázatossággal párosult, amely vonzotta az embereket.Jézus cselekedeteiből sohasem ütközött ki az önző én, hanem mindent Atyja akaratának rendelt alá. Amikor földi műve a befejezéshez közeledett, elmondhatta: „Én dicsőítettelek téged e földön, elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál” (Jn 17:4). Megparancsolta: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok” (Mt 11:29). „Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát” (Mt 16:24). Űzzétek ki szívetekből az önző ént, és ne engedjétek ott tovább uralkodni!Ha Krisztust önmegtagadó szelídségében és alázatosságában szemléljük, a tapasztalat ki kell, hogy mondassa velünk, mint egykor Dániellel, amikor látomásában az Emberfiához hasonló lényt megpillantotta: „És semmi erő sem marada bennem, és orcám eltorzula” (Dán 10:8). Ekkor függetlenségünket és fennhéjázásunkat igazi fényükben látjuk majd, mint Sátán hatalmának jeleit. A romlott emberi természet mindig elő akar törni belőlünk, készen a harcra, de aki Krisztustól tanul, az megszabadul önző énjétől, a büszkeségtől és az uralomvágytól; lelkében békesség honol, mert önmagát Isten Lelkének adta át. Többé nem igyekszünk magunknak a legjobb, a legfőbb helyeket biztosítani; nem igyekszünk mások figyelmét magunkra vonni, tudva, hogy számunkra a legmagasztosabb hely Üdvözítőnk lábánál van. Jézusra nézünk fel, várva, hogy kezünket megfogja, és vezessen; szavára figyelünk, hogy irányítsa életünket. – Gondolatok a Hegyibeszédről, 14–15. o.
Elmélkedésre: Jézus sosem hagyta, hogy a cselekedeteiben az énje kerekedjen felül. Hogyan tudnék én is ilyen önfeláldozó lelkületről bizonyságot téve élni?