2022. november 23., szerda
A BŰNÖS VILÁG ZÁLOGA
„Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” (Mt 26:39)
Krisztus meglepődve fordult a tanítványokhoz: „Nem bírtatok vigyázni velem egy óráig sem!?” Fölkeltek és szomorúan tekintettek Urukra, aki így folytatta: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen” (Mt 26:40-41). Krisztus másodszor is félrevonult, és buzgón imádkozott: „Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te” (Mt 26:39). Ismételten sötétség telepedett a lelkére, kínszenvedése szinte elviselhetetlenné vált, ezért közösségre vágyott, néhány szóra, ami megkönnyebbülést hozhatott volna számára. „És mikor visszatér vala, ismét aluva találá őket; mert megnehezedtek vala az ő szemeik” (Mt 26:43). Szólni sem tudtak. Látták vérverejtékes arcát, és fájdalom töltötte el a szívüket, mivel „oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt” (Ésa 52:14). Krisztus még egyszer félrevonult és azért könyörgött, hogy ha egy mód van rá, kerülje el a poharat. Rémülettel töltötte el lelkét a tudat, hogy a bűn miatt elszakadhat Istentől. Sátán azt sugallta, hogy ha a bűnös világ Záloga és Helyettesítője lesz, többé nem lehet egy az Atyával, s így az ő fennhatósága alá kerül. Háromszor is könyörgött: „Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár!” De mindhárom alkalommal hozzátette: „Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te” (Mt 26:39). A Szenvedő elkerülhette volna a poharat? Érvénytelenné lehetett volna tenni a világ teremtése előtt eldöntött azon krisztusi áldozatot, amelyet az áldozati rendszer is jelképezett? Megtörténhetett volna, hogy kudarcba fullad mindaz, amire az angyalok türelmetlenül vártak, hogy megérthessék a próféciákat, a jelképek alapját? Meg lett volna engedve Sátán hitehagyó seregének és a gonoszok szövetségének, hogy győzzön? Ó, mennyit kellett szenvednie Krisztusnak, hogy megválthassa és megmenthesse az emberiséget! – Signs of the Times, 1897. június 3.
Elmélkedésre: Minden egyes alkalommal, amikor az emberiség sorsa forgott kockán, Krisztus helyes döntést hozott. Hogyan maradhatnék hűséges még a megpróbáltatásom órájában is?