myBible logó myBible
Fiókom

2022. november 21., hétfő

IGAZI NEVELŐ

„Mert az Úr ád bölcsességet,  az ő szájából tudomány és értelem származik.”  (Péld 2:6) 

Megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzettségek pusztaságait… És neveztetsz romlás építőjének, ösvények megújítójának” (Ésa 61:4; 58:12). Az ihletés e szavai megszabják a jelen igazságban hívők feladatát gyermekeink és ifjaink nevelése terén. Amikor az utolsó idők igazsága a földre jött az első, második és harmadik angyal üzenetének hirdetésével, az Úr már akkor tudtunkra adta, hogy vezessünk be más rendet gyermekeink nevelése terén. Mégis hosszú időbe telt, míg megértettük, milyen változásokat kell foganatosítanunk.  A mi kötelességünk a feljavítás. Isten célja nevelőintézeteink kitűnő munkájával felhívni a figyelmet a pusztulók megmentéséért folyó utolsó nagy erőfeszítésre. Nem szabad hagynunk, hogy a nevelés színvonala alacsonyabbra süllyedjen. Ellenkezőleg. Magasabbra és még magasabbra kell emelnünk, messze a jelen színvonal fölé. A tanításnak nem szabad a tankönyvekre szorítkozni, mert az magában nem adja meg a tanulóknak a szükséges fegyelmet, sem az igazi bölcsességet. Iskoláink célja, hogy az Úr családjának ifjú tagjait Isten növekedési és fejlődési terve szerint neveljük.  Az ellenfél lángeszű módszereket agyalt ki, hogy beleszője terveit és elveit a nevelés rendszerébe, hogy így egyeduralmat gyakorolhasson a gyermekek és a fiatalok gondolatain. Az igazi Nevelő meghiúsítja mesterkedéseit. Ünnepélyes, szent szövetség köt minket Istenhez, hogy neki, ne pedig a világnak neveljük gyermekeinket. Tanítsuk meg őket, hogy ne a világgal fogjanak össze, hanem Istent féljék és szeressék, és az Ő parancsolatait tartsák meg. Véssük elméjükbe, hogy Teremtőjük a maga képmására alkotta őket, s Krisztus mintájára kell alakulniuk. Szenteljük a legkomolyabb figyelmet a nevelésre, ami a megváltás ismeretét terjeszti, s az Isten hasonlatosságára neveli az életet és jellemet. Az Isten szeretete az igazi érték, az életbe aranyfonálként beleszőtt lelki tisztaság. – Bizonyságtételek, 6. köt., 126–127. o.    

Elmélkedésre:  Engem Isten növekedési és fejlődési terve alapján neveltek?  

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.