2022. november 20., vasárnap
MINDENEKNEK A SZOLGÁJA
„Azért ha én, az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.” (Jn 13:14)
Megvan bennünk az a hajlam, hogy önmagunkat többre tartsuk embertársainknál, csak magunkért munkálkodjunk, és mindent megtegyünk a legjobb helyek elnyeréséért. Ez gyakran azt eredményezi, hogy gonosz feltételezések születnek bennünk, és megkeseredik a lelkünk. A lábmosásnak el kell távolítania az utunkból ezeket a félreértéseket, meg kell szabadítania önzésünktől, és le kell szállítania bennünket önmagunk felmagasztalásának magaslatáról, le egészen szívünk megalázkodásáig, ami egyedül vezet el bennünket odáig, hogy szolgáljuk embertársainkat. A szent mennyei Megfigyelő jelen van ennél az elrendelt cselekménynél, hogy a lelkünk egyik kutatójává, bűneinkről való meggyőzőnkké és bűneink megbocsátásának egyik áldott biztosítékává tegye azt számunkra. Krisztus is ott van kegyelmének teljességével, hogy megváltoztassa gondolataink áramlatát, amely önzésünk csatornáin folyt le. A Szentlélek életre kelti azoknak az érzékenységét, akik Uruk példáját követik. Amikor megemlékezünk Üdvözítőnk megalázkodásáról, gondolat gondolathoz kapcsolódik, az emlékek láncolata jelenik meg szemeink előtt, Isten jóságának és kegyének, és földi barátai iránt tanúsított gyengédségének emlékei. E szertartás alkalmával Isten gyermekei szent kapcsolatba kerülnek egymással azért, hogy kölcsönösen segítsék és támogassák egymást. A világ tele van emberekkel, akiknek szükségük van a szolgálatunkra. A szegények, a tehetetlenek, a tudatlanok mindenütt kéznél vannak. Azok, akik közösségbe kerültek Krisztussal az úrvacsora elfogyasztásával, úgy mennek tovább, hogy hasonlóképpen szolgáljanak, ahogy Ő szolgált. Jézus, akit mindenek szolgáltak, azért jött el, hogy mindeneknek a Szolgája legyen, és ezért Őt is újból szolgálják és tisztelik majd mindenek. Azoknak, akik rendelkeznek Krisztus isteni tulajdonságaival, és megosztják vele a megváltott lelkek látásának örömét, követniük kell önzetlen szolgálata példáját. – Jézus élete, 650–651. o.
Elmélkedésre: Jézus sokszor semmit sem vár cserébe, amikor az elveszettekért dolgozik. Vajon engem is ilyen szolgálatkész lelkület fűt, amikor a szükségben levőkért szolgálatot végzek?