myBible logó myBible
Fiókom

2022. november 8., kedd

PÉLDAKÉPÜNK

„Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért,  kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk?”  (Lk 18:7) 

Krisztus hűségesen teljesítette Isten parancsolatait. Félretette az emberi hagyományokat és követelményeket, amelyeket az emberek dicsőítettek, és a parancsolatok helyére tettek. Ezért gyűlölték és üldözték Krisztust. A történelem megismétlődik. Az emberi törvényeket és hagyományokat Isten törvénye fölé emelik, az Isten parancsolataihoz hűségeseket pedig becsmérlik és üldözik. Krisztust, mert hű volt Istenhez, szombat-rontással és istenkáromlással vádolták. Azt mondták róla, hogy démon szállta meg, és Belzebubnak nevezték. Követőit hasonlóképpen vádolják, és hamis színben tüntetik fel. Sátán így akarja bűnbe sodorni őket, hogy Istent meggyalázzák. A példázatbeli bíró jellemének bemutatásával, aki Istent nem félt, és embert nem becsült, Krisztus megmutatta korának ítélkezési módját, amelynek nemsokára szemlélői lehettek tanítványai Jézus kihallgatásakor. Az Úr szeretné, ha népe meglátná, milyen kevéssé lehet földi uralkodókban és bírákban bízni a megpróbáltatás idején. Isten választott népét sokszor idézik hivatalos személyek elé, akik nem Isten Igéjének útmutatására és tanácsaira, hanem saját megszenteletlen és fegyelmezetlen indítékaikra hallgatnak. A hamis bíróról szóló példázatban Krisztus feltárta tennivalónkat: „Az Isten nem áll-é bosszút az Ő választottaiért?” Krisztus, a mi Példaképünk semmit sem tett a maga védelmére vagy megszabadítására. Ügyét Istenre bízta. Követői se vádaskodjanak, ne ítélgessenek, és ne alkalmazzanak erőszakot szabadulásuk érdekében! Ne veszítsük el békességünket akkor sem, ha nem tudjuk próbáink miértjét! Bármilyen igazságtalanul bánnak velünk, ne gerjedjünk haragra! A bosszúálló lelkülettel önmagunknak ártunk, Istenbe vetett bizalmunkat elveszítjük, és a Szentlelket megszomorítjuk. Mellettünk egy tanú áll – egy mennyei követ –, aki zászlót bont ellenségünk előtt, és az Igazság Napjának fényes sugaraival zár körül minket. Sátán ezen nem hatolhat át. E szent fénypajzsot nem tudja áttörni. – Krisztus példázatai, 170–171. o.    

Elmélkedésre:  Hogyan szolgáltathat igazságot számomra Isten,  ha én közben bosszút állok az ellenem vétkezőkön?  

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.