myBible logó myBible
Fiókom

2022. november 7., hétfő

IMMÁNUEL FEJEDELEM

„Nem pislog, és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít,  és a szigetek várnak tanítására.”  (Ésa 42:4)  

Ha az egyház sikereket akar elérni Mestere szolgálatában, életerősnek kell lennie. Tagjai nem engedhetik meg maguknak, hogy alábbhagyjon munka iránti lelkesedésük. Mennyei értelmes lények készek együtt munkálkodni az emberi eszközökkel, hogy elősegítsék a mű előrehaladását. Bármibe is kerül, a csatát egészen az ellenség kapujáig kell vívni, és be kell venni az ellenség városát! Krisztus a legfőbb tekintély, és legyőzhetetlen erővel rendelkezik. Szentlelke által dolgozik, emberi eszközökkel. „Az Úr Isten lelke van én rajtam, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót; adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Ő dicsőségére!” (Ésa 61:3). Krisztus az üdvösség ruháit szeretné népére adni. „Nem pislog, és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására” (Ésa 42:4). „És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez” (Ésa 60:3).  Urunk azt szeretné, hogy a kereszt egyetlen harcosa se maradjon tudatlanságban és sötétségben. Meghív, hogy emelkedjünk felül a világon, hogy megmutathassa számunkra a gonoszság nagy összeesküvését, amely felsorakozik ellenünk. Emlékeztet, hogy „nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak” (Ef 6:12). Arról biztosít, hogy aki vállalja ezt a harcot, annak parancsnoka Ő lesz, az „Úr seregeinek Fejedelme”, és mennyei angyalok állnak majd mellé a „hervadhatatlan korona” megszerzéséért vívott küzdelemben. Sorakozzunk fel Immánuel Fejedelem zászlaja alá! – Bible Training School, 1911. június 11.    

Elmélkedésre:  Milyen érzés tudni, hogy Isten elveszettekért munkálkodó,  küzdelmes csatáit vívó népe mellett áll az egész menny?  

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.