2022. november 2., szerda
IZRAEL ÜDVÖSSÉGÉNEK SZIKLÁJA
„Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.” (Mt 16:18)
A Péter szó követ jelent, görgő követ. Péter nem az a szikla volt, amelyre az egyházat alapítják. A pokol kapui vettek rajta diadalmat, amikor esküdözve, átkozódva megtagadta Urát. Az egyház olyasvalakire épül, akin a pokol kapui nem vehetnek diadalmat. Századokkal a Megváltó eljövetele előtt Mózes rámutatott Izrael üdvösségének Sziklájára (vö. 5Móz 32:4!). A zsoltáros így énekel: „Én erős kősziklám” (Zsolt 62:8). Ésaiás írta: „Így szól az Úr Isten: Ímé Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal” (Ésa 28:16). Maga Péter ihletett írásában Jézusra vonatkoztatja ezt a próféciát. Így szól: „Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr; akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá” (1Pt 2:3-5). „Más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus” (1Kor 3:11). „Ezen a kősziklán – mondotta Jézus – építem fel az én anyaszentegyházamat” (Mt 16:18). Isten jelenlétében, az összes mennyei lény színe előtt, a pokol láthatatlan hadserege előtt alapította Krisztus egyházát az élő sziklára. A Szikla Ő maga – saját teste, mely megtöretett és megsebesíttetett. Az ilyen alapra épített egyházon a pokol kapui sem vesznek diadalmat. Mily gyöngének tűnt az egyház, amikor Jézus e szavakat kijelentette! Maroknyi volt a hívők csapata, akik ellen az ördögök meg a gonosz lelkek minden hatalma irányult – Krisztus követőinek mégsem kellett félniük. Erejük Sziklájára építkeztek, senki meg nem dönthette őket. A hit hatezer éve Krisztusra épül. A sátáni harag árja és viharai hatezer éve ostromolják üdvösségünk Szikláját, de az áll rendületlenül. Péter az egyház alapját képező igazságot fejezte ki, s Jézus most megtisztelte őt, mint a hívők egész testületének képviselőjét. – Jézus élete, 412–413. o.
Elmélkedésre: Milyen felelősségem van, és miként segíthetek Krisztusnak abban, hogy miként támogatja és oltalmazza egyházát?