LEGFŐBB TANÍTÓ

„És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől.”  (Lk 4:15) 

Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember” (Jn 7:46). Ez a megállapítás akkor lett volna igaz Jézusra, ha csupán a fizikai valóságról tanított volna, és az emberek értelmét akarta volna gazdagítani különböző elméleti tárgyakkal, feltevésekkel. Felfedhetett volna előttük olyan titkokat, amelyekbe évszázadokon keresztül sokan fáradságos munkával és tanulással vágytak betekinteni. De Jézus nem ezt tette, nem ez volt a küldetése. Nem mondott semmit, amivel az emberek kíváncsiságát elégítette volna ki és önző törekvéseiket erősítette volna. Nem foglalkozott elvont elméletekkel, hanem csakis azzal, ami a jellem fejlődésével kapcsolatos, ami még inkább képessé teszi az embert Isten megismerésére, és ami által erősebb lesz a jó cselekvésére.  Ahelyett, hogy arra utasította volna hallgatóit, hogy emberi elméleteket sajátítsanak el Istenről, arra ösztönözte őket, hogy Őt magát szemléljék teremtett műveiben, Igéjében és gondviselő tetteiben. Arra törekedett, hogy elméjüket a végtelen Isten gondolataival kapcsolja össze. Soha senkinek a szavaiban nem volt még ekkora erő, ami gondolatokat ébresztett volna, lelkesedést szított volna, ugyanakkor felélesztette volna az emberek testi, értelmi és lelki képességeit. Tanítása – akárcsak részvéte – az egész világnak szólt. Nem lehet olyan körülmény, olyan válság az emberek életében, amelyre ne találnánk tanításaiban valamilyen útmutatást. A legfőbb Tanító szavai irányadóként szolgálnak munkatársai számára egészen az emberi történelem végéig.  Jézus számára a jelen és a jövő, a közel és a távol egy és ugyanaz volt. Lelki szemei előtt kitárult az emberek minden erőfeszítése és vívmánya, minden kísértése és küzdelme, minden nehézsége és veszedelme. Ismert volt előtte minden otthon, minden kívánság, öröm és vágy.  Szava nemcsak az emberiségért, de az emberiséghez is szólt. A kisgyermekhez az élet ártatlan hajnalán, a kíváncsi, nyughatatlan ifjúhoz, az élete teljében lévő felnőtthöz, aki az élet felelősségét és terhét cipeli, a legyengült és megfáradt idősökhöz – mindenkihez, mindenhol és minden időben. – Nevelés, 81–82. o.    

Elmélkedésre:  Krisztus, a legfőbb Tanító vajon milyen tanulónak tart engem?