2022. október 31., hétfő
AZ IGAZSÁG VÉDELMEZŐJE
„Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.” (Jn 1:17)
Krisztus itt az egész nép előtt bemutatta, hogy miként munkálkodik az ember megmentése érdekében. Isten Fia az általa alapított egyház tekintélyével és hivatalával azonosítja magát. Áldásait az Őáltala választottak révén küldi, így kapcsolja az emberiséget az áldások csatornájához. Pál szigorú lelkiismeretessége a szentek üldözésében nem mentette fel őt a bűntudattól, amikor Isten Lelkének befolyására elismerte múltbeli tetteinek kegyetlen voltát. Mindezek után a tanítványok egyik tanulójává kellett válnia. Tanulnia kellett Jézusról, akit vakságában csalónak tartott, és el kellett ismernie, hogy valóban Ő a választott nép vallásának Szerzője és Alapja Ádámtól kezdődően, mint ahogy a hit Bevégzője is, mely hit oly tisztán megmutatkozott előtte a látásban. Pál látta Krisztust, az igazság Védelmezőjét, a próféciák teljesedését. Azt gondolta, hogy Krisztus szükségtelenné tette Isten törvényét, azonban amint látásban megérintette őt Isten ujja, a tanítványoktól megtudta, hogy Krisztus volt az egész zsidó áldozati rendszer kezdeményezője és alapja, és hogy halálakor a jelkép találkozott a valósággal, mivel Krisztus azzal a különleges céllal jött a földre, hogy újra kihirdesse Atyja törvényének érvényes voltát. A törvény fényében ekkor Pál meglátta teljes bűnös voltát. Ugyanaz a törvény volt, amiről korábban azt hitte, hogy lelkes védelmezője, ám most kiderült, hogy épp annak lábbal tiprója. Látta bűnösségét, meghalt a bűnnek, és Isten törvényének megtartójává vált. Megtért bűneiből, hitt Jézus Krisztusban mint személyes Megváltójában, megkeresztelkedett, és ugyanolyan buzgón prédikálta Jézust, mint amilyen buzgó üldözője volt korábban. Pál megtérésében számos fontos elvet találunk, amelyet sosem szabad elfelejtenünk. A világ Megváltója nem értékeli a szervezett és elismert egyházán kívüli vallásos megnyilvánulásokat ott, ahol van szervezett közössége. – Letter 54, 1874.
Elmélkedésre: Kaptam-e valaha bármilyen kinyilatkoztatást Krisztustól? Ha igen, akkor ez a kinyilatkoztatás milyen módon változtatta meg a hitéletemet?