myBible logó myBible
Fiókom

2022. október 29., szombat

AZ ÍGÉRETEK PECSÉTJE

„Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig!  Maradjatok itt és vigyázzatok én velem.”  (Mt 26:38)

Amikor Krisztus úgy érezte, hogy megszakadt az Atyával való egysége, félt, hogy emberi természetében nem lesz képes elviselni a sötétség hatalmasságaival szemben Rá váró küzdelmet. Minden ennek a harcnak a kimenetelétől függött. Ha Sátán ebben a küzdelemben kudarcot szenved, elveszíti minden reménységét az uralom megszerzésére. A világ országai végül is Krisztus tulajdonává lesznek, és őt magát legyőzik és kivetik. Ha azonban le tudná győzni Krisztust, akkor az egész föld Sátán birodalmává lenne, és az emberi nemzetség örökre hatalmába kerülne. Krisztus lelke megtelt rettegéssel, mert tudta, hogy esetleges veresége Istentől való elválasztását jelentené. Sátán azt sugallta az Úrnak, hogy ha vállalja a kezességet a bűnös világért, örökre elszakad Istentől; ezáltal azonosulna Sátán királyságával, és soha többé nem lehetne közösségben Istennel.  Mit nyerhetett meg Krisztus ezzel az áldozattal? Mennyire reménytelennek látszott az, hogy az ember kigyógyul a hálátlanságból! Sátán a legnehezebb útszakaszon ezzel kísértette a Megváltót. Azok az emberek, akik azzal az igénnyel léptek fel, hogy több joguk van az áldásokra, mert felette állnak embertársaiknak, elvetettek Téged, az alapját, középpontját, Pecsétjét azoknak az ígéreteknek, amelyeket, mint különleges kiválasztott embereknek, nekik tettél. Egyik tanítványod elárult téged! Legbuzgóbb követőd megtagadott! Krisztus egész lénye visszaborzadt mindennek még a gondolatától is. Éles tőrként szúrt szívébe az a gondolat, hogy éppen azok, akiknek a megmentéséért minden áldozatot vállalt, közreműködnek a Sátán által tervezett és kirobbantott összeesküvésben. A küzdelem, az összeütközés szörnyű volt. Az emberek bűne súlyosan nehezedett Krisztusra, és Isten bűn miatti haragjának tudata összetörte benne az életet.  Gondolkozzunk el azon, milyen árat kellett Jézusnak fizetnie az emberiség megmentéséért! Kínszenvedése közben körmeivel belevájt és belekapaszkodott a kemény földbe, mintha ezzel akarná megmenteni magát attól, hogy távolabb vonszolják Istentől. – Jézus élete, 686–687. o.    

Elmélkedésre:  Kell-e kezdenem valamit a bűneim terhével? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.