myBible logó myBible
Fiókom

2022. október 21., péntek

A MENNY ELSŐSZÜLÖTTJE

„Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg  a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren,  mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.”  (1Pt 1:18-19)

A  kisded Jézust születése után mintegy negyven nappal József és Mária felvitte Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak áldozatuk kíséretében. Ez a zsidók törvénye szerint történt meg. Krisztusnak mint az ember Helyettesének mindenben eleget kellett tennie a törvénynek. Törvény iránti engedelmességének zálogaként körülmetélésének szertartása már ezt megelőzően megtörtént. Az anyáért a törvény egy egyéves bárányt írt elő égőáldozatul, és egy fiatal galambot vagy gerlicét bűnért való áldozatul. De ha a szülők szegények voltak, és nem tudtak bárányt hozni, a törvény lehetővé tette, hogy egy pár gerlét vagy két fiatal galambot hozzanak helyette, az egyiket égő, a másikat bűnért való áldozatul. Az Úrnak bemutatott áldozatnak hibátlannak kellett lennie. Ezek az áldozatok Krisztust jelképezték, és ebből nyilvánvalóan kitűnik, hogy Jézus mentes volt minden fizikai fogyatékosságtól. Ő volt a „hibátlan és szeplőtlen bárány” (1Pt 1:19). Semmiféle hiba nem éktelenítette fizikai alkatát. Teste erős és egészséges volt. Egész életén át összhangban élt a természet törvényeivel. Testileg és lelkileg példát adott arra, hogy milyen életet gondolt el Isten az ember számára a törvényeinek való engedelmeskedés által. Az ősi időkből származott az a szokás, hogy az elsőszülöttet Istennek szentelik. Isten megígérte, hogy a menny Elsőszülöttét a bűnösök megmentésére adja. Ezen ajándék elismeréseképpen minden család Istennek ajánlotta elsőszülött fiát. Papi tisztségre szánták őket, hogy Krisztust képviseljék az emberek között. Amikor Izrael megszabadult Egyiptomból, Isten újra elrendelte az elsőszülött felajánlását. Izrael népe még egyiptomi fogságban volt, amikor Isten a fáraóhoz, Egyiptom királyához küldte Mózest a következő üzenettel: „Elsőszülött fiam az Izrael. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem, és te vonakodsz őt elbocsátani: ímé én megölöm a te elsőszülött fiadat” (2Móz 4:22-23). – Jézus élete, 50–51. o.    

Elmélkedésre:  Ha Jézus az én tökéletes „példaképem”, mi módon kellene  Hozzá igazítanom az életemet?  

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.