myBible logó myBible
Fiókom

2022. október 16., vasárnap

ÉLET FEJEDELME

„És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban,  és hirdetve az Isten országának evangéliumát, és gyógyítva a nép között  minden betegséget és minden erőtlenséget.”  (Mt 4:23)

Feladatunk teljesíteni e küldetést: „Tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek” (Mt 28:19-20).  Jézus önmagát állította példaképül arra vonatkozóan, ahogyan dolgoznunk kell. Olvassátok el Máté 4. fejezetét, és tanuljátok meg az élet Fejedelmének módszereit. „És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain, hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada” (Mt 4:13-16).  „Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, amint a tengerbe hálót vetnek vala. És monda nékik: Kövessetek engem, és azt művelem, hogy embereket ha­lássza­tok. Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt. És onnan tovább menve, láta más két testvért, Jakabot, a Zebedeus fiát, és Jánost, amannak testvérét, amint a hajóban atyjukkal, Zebedeussal a hálóikat kötözgetik vala; és hívá őket. Azok pedig azonnal otthagyván a hajót és atyjukat, követék őt” (Mt 4:18-22).  Ezek a szerény halászok lettek Jézus első tanítványai. A Megváltó nem ígért nekik pénzt, ha elvégzik a rájuk bízott feladatot, hanem Ővele együtt kellett átélniük az önmegtagadás és az önfeláldozás tapasztalatát.  Krisztus a szó legszorosabb értelmében orvosi missziómunkát végzett. Azért jött e világra, hogy prédikálja az evangéliumot és betegeket gyógyítson. Üzenete arról szólt, hogy az Isten országának törvényei iránti engedelmesség az emberiségnek egészséget és jólétet eredményez. – Counsels on Health, 316–317. o.    

Elmélkedésre:  Tanulmányoztam-e valaha Jézus módszereit annak érdekében,  hogy eleget tehessek a veszendő lelkek testi és lelki szükségleteinek?  Mit tanulhatok Jézus munkamódszereiből?  

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.