PÁSKABÁRÁNY

„És monda nékik: Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék.” (Lk 22:15)

Krisztus tanítványaival együtt az asztalnál ült a felházban. A húsvétot ünnepelték. Az Üdvözítő tudta, hogy eljött az Ő órája. Ő maga volt a Páskabárány. Ezt a bárányt húsvét napján ették meg, és Őt is most kellett feláldozni, most készült kiinni a harag poharát. Hamarosan meg kellett keresztelkednie a szenvedés keresztségével. Maradt azonban még néhány nyugodt óra számára, és ezeket szeretett tanítványaival akarta eltölteni.
Krisztus egész élete az önzetlen szolgálat élete volt. „Az ember Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Mt 20:28) – minden cselekedetével erre akarta megtanítani őket. A tanítványok azonban még nem tanulták meg ezt a leckét. Ezen az utolsó húsvéti vacsorán Jézus megismételte tanítását, és egy szemléltetéssel örökre bevéste azt pecsétként tanítványai elméjébe és szívébe.
Tanítványaival való beszélgetéseit Jézus rendszerint a csendes öröm fűszerével ízesítette meg, amit azok mind magasra értékeltek. A húsvéti vacsorák különlegesen érdekes és vonzó jelenetekké lettek. Ez alkalommal azonban Jézus szomorú volt. Szíve megterhelődött, és árnyék borult arcára. Amikor összetalálkozott tanítványaival a ház felső helyiségében, azok azonnal észrevették, hogy valami súlyosan ránehezedik gondolataira. Ámbár nem tudták ennek az okát, mégis együtt éreztek vele bánatában és fájdalmában.
Amikor letelepedtek az asztal köré, Jézus megindító szomorúsággal a hangjában így szólt hozzájuk: „Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék: mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában. És a pohárt vevén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt és osszátok el magatok között: Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa” (Lk 22:15-18).
Krisztus tudta, hogy eljött annak ideje, hogy eltávozzék ebből a világból, és elmenjen Atyjához. Szerette az övéit, ebben a világban mindvégig szerette őket. – Jézus élete, 642–643. o. 

Elmélkedésre: Milyen lenne abban a tudatban élni, hogy az életem biztosan a szenvedés, a fájdalom és a halál felé halad?