myBible logó myBible
Fiókom

2022. szeptember 13., kedd

AZ EMBERISÉG TANÍTÓJA ÉS MEGVÁLTÓJA

„Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon, mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra!” (5Móz 32:2)

Az Úr ma ezt mondja gyermekeinek: „Légy bátor… és cselekedjed, mert én veled vagyok.” A hívő ember mindig erős segítséget talál az Úrban. Hogy az Úr hogyan segít, azt nem tudhatjuk, azt viszont igen, hogy soha nem hagyja cserben a benne bízókat. Ha a hívők ráébrednének arra, milyen sokszor igazította el az Úr az útjukat, hogy az ellenség ne vihesse véghez velük kapcsolatos szándékát, nem botladoznának siránkozva. Hitükkel Istenre támaszkodnának, és semmilyen próba nem ingatná meg őket. Belátnák, hogy bölcsességüket és képességüket Istentől kapták; Ő pedig véghezvihetné általuk azt, amire őket kívánja felhasználni.Az Aggeussal küldött kérleléseket és bátorításokat Zakariás is hangoztatta és kiegészítette. Isten elhívta Zakariást, hogy Aggeussal együtt az építési parancs végrehajtására buzdítsa a népet. Zakariás azzal a biztatással kezdte üzenetét, hogy Isten Igéje mindig beteljesedik, és áldást ígér azoknak, akik hallgatnak a biztos prófétai beszédre.Izráel mezői parlagon hevertek, szűkös élelmiszerkészletük pedig rohamosan csökkent. Ellenséges népek vették körül őket, mégis hitben mentek előre, válaszként Isten követeinek hívására, és szorgalmasan dolgoztak a romba dőlt templom helyreállításán. Ez a munka Istenbe vetett rendíthetetlen bizalmat igényelt. Amint a nép törekedett a maga részét megtenni, Isten kegyelmét szívében és életében újra tapasztalta, s egyik üzenetet a másik után kapta Aggeus és Zakariás által. Az üzenetek Isten gazdag jutalmának ígéretét hordozták, azt, hogy valóra váltja annak a templomnak a dicsőségéről szóló jövendölését, amelynek falait most építik. Ebben az épületben jelenik meg a népek Reménysége – az emberiség Tanítója és Megváltója –, amikor eljön „az időnek teljessége”.Az építőknek tehát nem kell magukra maradtan, egyedül küzdeniük. „Velük voltak Isten prófétái, akik támogatták őket” (Ezsd 5:2), és maga a seregek Ura mondta: „Légy bátor… és cselekedjétek, mert én veletek vagyok” (Agg 2:4). – Próféták és királyok, 576–577. o.   

Elmélkedésre: Értékelem-e Isten azon utasításait, amelyeket hajdanán a próféták által közölt? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.