2022. szeptember 10., szombat
ISTEN BÁRÁNYA
„És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára.” (2Móz 12:7)
Miközben az öldöklő Angyal átvonult Egyiptomon, minden zsidó családnak el kellett fogyasztania a pászkabárányt, amit az utasítás szerint egészben kellett megsütniük. A báránynak egészségesnek, hibátlannak és tisztának kellett lennie. Kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel fogyasztották. A zsidókat mindez a kegyetlen rabszolgasorsra emlékeztette, amit bűneik miatt kellett elszenvedniük, mivel megfeledkeztek Istenről és az Ő parancsolatairól. A keserű füvek arra emlékeztették őket, hogy saját döntéseiknek még a legkellemetlenebb gyümölcseit is le kell aratniuk. A keserű füveknek továbbá az volt a szerepe, hogy a gyermekeikben is kérdések fogalmazódjanak meg, és megkérdezzék az idősebbeket e szertartások rendeltetéséről, a szülők pedig meséljenek nekik az egyiptomi szenvedésről és arról, hogy milyen csodálatos szabadulásban részesítette őket Isten. Az ajtófélfák vérrel való meghintése Krisztus vérét jelképezte, amire tekintetük szegeződött. Ezerötszáz évvel később Jézus, akit a pászkabárány jelképezett, a kereszten meghalt a világ bűneiért. Ő volt Isten szeplőtlen és ártatlan Báránya. Amint a hajdani izraelitáknak meg kellett hinteniük vérrel az ajtófélfát, hogy az öldöklő angyal továbbmenjen a házaik elől, úgy kell nekünk is megtérnünk a bűneinkből, saját javunkra használva fel Krisztus felajánlott vérét, ami majd az öldöklés napján megvéd bennünket Isten bosszújának angyalától. Megbocsátást csak Krisztus által nyerhetünk. Az Ő vére fog megvédeni bennünket akkor, amikor Isten bosszút áll a bűnön. Miközben a pászka ünnepe visszamutatott a zsidók csodás szabadulására, egyben előrevetítette Isten Fiának a halálát is. Amikor Jézus az utolsó húsvéti ünnepet ülte meg a tanítványokkal, akkor alapította meg az Úrvacsorát a húsvét helyett, hogy ezzel is az Ő halálára emlékezzünk. Húsvétra tehát már nincs szükségünk, mivel a megjövendölt Bárány készen állt önmagát áldozni a világ bűneiért. Krisztus halálában egyesült a jelkép és a valóság. – The Youth’s Instructor, 1873. május 1.
Elmélkedésre: Hányszor kell elfogadnom Krisztus engesztelő áldozatát a bűneimért?