myBible logó myBible
Fiókom

2022. szeptember 3., szombat

EGYETLEN SEGÍTŐ

„A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele.” (Csel 10:38)

A világosság és dicsőség Ura három évig járt népe között. Bekötözte a megtört szívűeket, szabadon bocsátotta a megkötözötteket, visszaadta a vakok látását, a bénákat járókká, a süketeket hallókká tette; megtisztította a bélpoklosokat, feltámasztotta a halottakat, és a szegényeknek az evangéliumot prédikálta (Csel 10:38; Lk 4:18; Mt 11:5). Minden rendű és rangú embert egyaránt kedvesen hívott: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Mt 11:28).Bár szeretetéért gyűlölettel fizettek neki, rendületlenül végezte irgalmas munkáját. Soha nem küldte el azt, aki áldásért jött hozzá. E hontalan vándor, aki nap mint nap eltűrte a gyalázatot és ínséget, azért élt, hogy kielégítse az emberek szükségleteit, könnyítsen bajukon, és felkínálja nekik az élet ajándékát. Irgalmát konok szívvel elvetették, de Ő újra felkínálta még nagyobb szánalommal és kimondhatatlan szeretettel. Izrael mégis elfordult egyetlen Segítőjétől, szeretetét és kérlelését semmibe vette, tanácsait elutasította, intéseit kinevette.A remény és bocsánat ideje gyorsan elmúlt. Isten sokáig késleltetett haragjának pohara már majdnem megtelt. A hitehagyás és lázadás korszakaiban gyülekező felhők már-már rászakadtak a bűnös népre. És Őt, az Egyetlent, aki meg tudta volna menteni őket közelgő végzetüktől, semmibe vették, sértegették, elvetették és nemsokára keresztre feszítették. Amikor Krisztus a Golgota keresztjén függött, Izrael napja, az Istentől megáldott, kedvelt nép napja leáldozott. Egyetlen lélek elvesztésével olyan kincs vész el, amelynek értéke egy egész világnyi nyereséget messze túlszárnyal. De amikor Krisztus letekintett Jeruzsálemre, az egész város, az egész nemzet pusztulását látta maga előtt, a városét, a nemzetét, amely egykor Isten választottja, féltve őrzött kincse volt. – A nagy küzdelem, 20–21. o.   

Elmélkedésre: Megtörtént-e már, hogy csak azért álltam ellen Jézus megbocsátó irgalmának, hogy végül megláthassam együtt érző szeretetének még nagyobb kifejeződését?

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.