myBible logó myBible
Fiókom

2022. szeptember 1., csütörtök

LEGHŰBB BARÁTUNK

„Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!” (Lk 18:13)

Néhány gyötrődő lélek, aki a törvény folytonos áthágása miatt betegeskedik, ébredő lelkiismerettel kiáltja: „Isten! Légy irgalmas hozzám, bűnöshöz!” Ekkor elérkezett az ideje, hogy Krisztus szolgája erős hittel mondja a betegnek, hogy van remény a bűnbánó részére. Jézusban minden lélek, aki segítségére és elfogadására vágyakozik, megtalálja a szabadulást és a békét. Aki szelíden és szeretettel hirdeti az evangéliumot a szenvedő léleknek – akinek oly nagy szüksége van a remény üzenetére –, annak a szócsöve, aki életét adta az emberiségért. Amint segítő szavakat szól és a szenvedő ágyánál imádkozik, Jézus alkalmazza a gyógyeszközöket. Isten szól az emberi ajkakon keresztül. Eléri a szívet. Az emberi az istenivel érintkezik.Az evangélium szolgájának tapasztalatból kell tudnia, hogy Krisztus enyhítő kegyelme egészséget, békét és teljes örömöt ad. Úgy ismerje Krisztust, mint aki magához hívja a megterhelteket és megfáradtakat, hogy nyugalmat találjanak Nála. Isten szolgája elmondja a betegeknek, hogy nem kell elcsüggedniük. Sohase felejtse el, hogy állandóan az Üdvözítő szeretetteljes jelenléte veszi körül azokat az emberi eszközöket, akiket Isten hívott el, hogy lelki áldásokat közvetítsenek. Ez a gondolat hitének komolyságot, könyörgésének életerőt ad.Azután Isten igazságának gyógyító erejét közölheti azokkal, akik a segítségét kérik. Beszélhet Krisztus által történt gyógyulásokról, és a beteg értelmét a nagy Orvosra irányíthatja, aki világosságot és életet, de egyúttal vigaszt és békességet is ad. Megmondhatja nekik, hogy nem kell elcsüggedni, az Üdvözítő szereti őket, és ha átadják magukat Neki, biztosak lehetnek szeretetében, kegyelmében és megtartó erejében. Sürgetően kérje őket, hogy nyugodjanak meg Isten ígéreteiben, mivel az a tapasztalata, hogy az, aki az ígéretet adta, leghűbb Barátunk. Ha azon fáradozik, hogy az értelmet a menny felé irányítsa, azt tapasztalja, hogy a nagy Segítő együtt érez a szenvedővel, a betegnek a nyugalom és békesség érzését adja. – Az evangélium szolgái, 213–214. o.  

Elmélkedésre: Az igazi barátságoknak időre, odafigyelésre, közösségre és ápolásra van szükségük. Igazi a barátságom Jézussal?

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.