myBible logó myBible
Fiókom

2022. augusztus 19., péntek

ÖRÖK IGE

„Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról.” (Jn 18:37)

Krisztus volt a legnagyobb tanítómester, akit valaha megismert a világ. Azért jött a földünkre, hogy az igazság fénylő sugarait terjessze, és kinyilatkoztassa az Atya jellemét, hogy az emberek lélekben és igazságban imádhassák Istent, méltókká téve őket a mennyország számára. A menny jól tudta, hogy az emberiségnek mennyei tanítóra van szüksége. A Sátán által rabságba hajtott, elbukott emberi lények a menny szánalmát és együttérzését váltották ki, és amikor az idő betelt, Isten elküldte az Ő Fiát. A mennyei tanács által kijelölt Személy az ember tanítójaként érkezett a földre. Isten végtelen jósága ajánlotta fel Jézust a világnak, Aki, hogy eleget tehessen az emberi szükségleteknek, emberi természetet öltött magára. Az örök Ige a mennyei seregek csodálatát kiváltva tehetetlen kisdedként jött le a földre. Teljes mértékben készen állt arra, hogy elhagyja a királyi udvart, és titokban olvadt bele az elbukott emberi természetbe. Amikor Jézus elhagyta magas mennyei beosztását, bármilyen formát ölthetett volna. Azonban számára semmit sem jelentett a dicsőség és a rang, ezért választotta a legalázatosabb megoldást. Életében nem volt helye kényelemnek, fényűzésnek vagy önös vágyak kielégítésének. A mennyből származó igazság kellett, hogy legyen az egyedüli beszédtémája. Arra hívatott, hogy a világban elhintse az igazság magvait. Nem csoda, hogy a gyermek Jézus fejlődött bölcsességben, és kedves volt Isten és emberek előtt, mivel összhangban élt mennyei küldetésével. Ezért fejlődtek a képességei, és erősödött minden tehetsége. Nem a „rabbik” iskoláiban kereste a képzést, mivel Isten maga volt a tanítója. Felnőtt korában is folyamatosan növekedett bölcsességben. Lelkiismeretesen szentelt időt a Szentírás tanulmányozására, tudva azt, hogy felbecsülhetetlen tanításokat rejteget. Hűségesen elvégezte otthoni teendőit is, és a kora reggeli órákat nem ágyban töltötte, hanem gyakran egy csendes helyre félrevonulva tanulmányozta az Írást, és imádkozott mennyei Atyjához. – Counsels to Parents, Teachers and Students, 259–260. o.   
Elmélkedésre: Miért kellett Jézusnak tanulmányoznia az Írásokat, hiszen Ő volt az örök Ige? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.