ISTEN JELENLÉTÉNEK ANGYALA

„Olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák.” (4Móz 13:34)

És felemelé szavát az egész gyülekezet, és síra a nép azon az éjszakán.” Ezek után nyílt lázadás következett, mivel Sátán gyorsan átvette fölöttük az uralmat. Mintha mindannyian elvesztették volna a józan ítélőképességüket. Megátkozták Mózest és Áront, miközben megfeledkeztek arról, hogy Isten jelenlétének Angyala szemtanúja szörnyű dühüknek. Haragjukban így kiáltoztak: „Vajha meghaltunk volna Egyiptom földén! Vagy ebben a pusztában vajha meghalnánk!” Azzal, hogy szavakba öntötték elégedetlenségüket, lázadásuk csak nőtt, mígnem Istent kezdték vádolni: „Miért is visz be minket az Úr arra a földre? Hogy fegyver miatt hulljunk el? Feleségeink és a kicsinyeink prédára legyenek? Nem jobb volna-é nékünk visszatérnünk Egyiptomba?” (4Móz 14:2-4). A lázadás láttán és a súlyos bűntudat miatt összetört szívvel, „Mózes és Áron arccal leborulának Izráel fiai gyülekezetének egész községe előtt.” Ekkor ismét Józsué és Káleb próbálta bátorítani a népet. Határozott, csengő hangjuk a lázadás panaszainak viharfelhői fölé kerekedett: „A föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld. Ha az Úrnak kedve telik bennünk, bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld. Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlük!” (4Móz 14:5-9). A nép azonban nem hallgatott határozott kijelentéseikre. A hitetlen kémek erőteljesen hangoztatták vádjaikat Józsué és Káleb ellen, követelve, hogy kövezzék meg őket. A tébolyult tömeg felajzott kiáltások közepette elindult feléjük, de a kövek hirtelen kiestek a kezükből, és a döbbenettől némaság telepedett rájuk. Isten meghiúsította gyilkos tervüket. Jelenlétének dicsősége fénylő lángként világította be a gyülekezés sátorát. Isten jelenléte hatalmasabb volt az embereknél, így már senkinek sem volt mersze folytatni a lázongást. – Review and Herald, 1902. május 20.
Elmélkedésre: Megtörtént-e már, hogy lázadásommal megszomorítottam a Szentlelket? Háborúságom vajon gátat szabott Isten nekem szánt áldásainak?