2022. augusztus 8., hétfő
SZÉPSÉGES KRISZTUS
„Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik őt által szegezték is.” (Jel 1:7)
A világtörténelem záróeseményeinek idején élünk. A jövendölések gyors egymásutánban teljesednek be. A próbaidő órái sebesen peregnek. Nincs vesztegetni való időnk, egyetlen perc se! Ne találjanak alva az őrhelyünkön! Senki se mondja szívében, vagy tetteivel: „Halogatja Urunk az ő eljövetelét.” A figyelmeztetés komoly szavaival hirdessük Krisztus közeli eljövetelét. Késztessük az embereket mindenfelé, hogy tartsanak bűnbánatot, és meneküljenek a közelgő harag elől. Rázzuk fel őket, hogy azonnal kezdjék el az előkészületet, mert nem tudjuk, mi következik. A lelkészek és tagok széledjenek szét az aratásra érő mezőkre, és mondják meg a közönyösöknek és hanyagoknak, hogy addig keressék az Urat, míg megtalálható. A Biblia elfelejtett igazságait hirdetve, a munkások mindenhol aratnivalóval találkoznak. Meglelik azokat, akik szívesen elfogadják az igazságot, majd azok is a lelkek megnyerésének szentelik életüket.Az Úr hamarosan eljön. Álljunk tehát készen, hogy nyugodt szívvel várhassuk Őt! Tökéljük el, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt a világosság terjesztéséért! Ne csüggedezzünk, hanem legyünk derűsek, tartsuk mindig Jézust a szemünk előtt, mert hamarosan eljön, és nekünk készen kell várnunk a megjelenését. Mily dicső lesz megpillantani Őt, s mint megváltottai fogadni üdvözlését! Régóta várunk, reménységünk mégse halványuljon el! Ha el bírjuk viselni, hogy Krisztus szépségén nyugtassuk a tekintetünket, örökre áldottak leszünk. Hazafelé tartunk! Közeledünk az időhöz, amikor Krisztus eljön hatalommal és nagy dicsőséggel, hogy örök otthonukba vigye megváltottait.A nagy záró munkában olyan bonyodalmakkal találjuk szemben magunkat, melyekre nem tudunk megoldást találni. Mégse feledjük, hogy a menny három nagy hatalma tevékeny; hogy Isten keze fogja a kormányt, és tartja magát az ígéreteihez. Olyan népet gyűjt össze a földről, mely igazságban szolgál neki. – Bizonyságtételek, 8. köt., 252–254. o.
Elmélkedésre: Lelkesít-e látnom Krisztust a maga teljes szépségében? Úgy élek, hogy szemem előtt lebeg Krisztus közeli eljövetele?