SZÖVETSÉG ANGYALA

„Oh, Uram, Izráelnek Istene, nincsen hozzád hasonló Isten sem mennyben, sem földön, aki megtartod a te fogadásodat és irgalmasságodat a te szolgáidhoz, akik te előtted teljes szívvel járnak!” (2Krón 6:14)

Elhagyatott, hegyes vidék volt ez, vadállatok tanyája, tolvajok és gyilkosok rejtekhelye. A magányos, védtelen Jákob mélységes szorongással borult a földre. Éjfél volt. Mindaz, ami az életét kedvessé tette, a túlparton volt halálos veszedelemnek kitéve. Legjobban az a gondolat keserítette, hogy az ő bűne hozta ezt a veszélyt az ártatlanokra. Könnyek közt, buzgón imádkozott Istenhez. Hirtelen erős kéz nehezedett rá. Azt gondolta, hogy ellenség tör az életére, és igyekezett kiszabadítani magát a támadó szorításából. A sötétségben küzdöttek a győzelemért. Jákob minden erejét összeszedte. Amíg az életéért harcolt, bűntudat nehezedett a lelkére. Elé tárultak a bűnei, hogy elválasszák Istentől. De akkor eszébe jutottak Isten ígéretei, és egész szívével irgalmáért könyörgött. A küzdelem majdnem hajnalhasadtáig tartott, amikor az idegen Jákob combjára tette az ujját, és ő azonnal megbénult. A pátriárka most értette meg, ki volt az ellenfele. Tudta, hogy mennyei küldöttel tusakodott, ezért nem tudta legyőzni. Krisztus, „a szövetség Angyala” nyilatkoztatta ki magát Jákobnak. A pátriárka megnyomorodott és nagyon szenvedett, de nem engedett a szorításából. Bűnbánattal és megtörten kapaszkodott az Angyalba; „[…] sírt és könyörgött néki” (Hós 12:4). Biztos akart lenni abban, hogy Isten megbocsátotta bűnét. A fizikai fájdalom nem tudta Jákob figyelmét elterelni céljáról. Elhatározása csak erősödött, hite elmélyült és a végsőkig kitartó lett. Az Angyal megpróbálta kiszabadítani magát. Sürgette Jákobot: „Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal.” De Jákob így válaszolt: „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz!” (1Móz 32:26). Ha ez kérkedő, önhitt magabiztosság lett volna, Jákob nyomban megsemmisül. De azért volt olyan biztos a dolgában, mert bár megvallotta a maga érdemtelenségét, mégis bízott a szövetséget megtartó Isten hűségében. – Pátriárkák és próféták, 196–197. o.  

Elmélkedésre: Kitartóan kérem-e Istent, míg meg nem áld? Vagy inkább hajlamos vagyok túlságosan könnyen lemondani az áldásról?