myBible logó myBible
Fiókom

2022. augusztus 5., péntek

A KERESZTÉNYEK ÉLŐ VEZETŐJE

„A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.” (2Tim 3:16)

Isten tudomásomra hozta, hogy hűtlenek mindazok, akik ismerik ugyan az igazságot, mégis engedik, hogy világi érdekek foglalják le erejüket. Megakadályozzák, hogy az igazság fénye tetteik által megvilágítsa mások útját. Majdnem minden képességüket arra összpontosítják, hogy e világ okos, élelmes fiaivá váljanak. Elfeledik, hogy Isten az Ő ügyének fejlesztésére adta képességeiket. Ha teljesítenék kötelességüket, sokakat vezethetnének a Mesterhez. Hanyagságuk miatt azonban sokan elvesznek. A gyöngeség, a kétfelé sántikálás és a határozatlanság Sátán támadását zúdítja fejükre, s akik hagyják megerősödni e vonásokat, azokat menthetetlenül elsöprik a kísértések hullámai. Mindenkitől, aki Krisztus nevét vallja, elvárható, hogy felnövekedjék a keresztények élő Vezetője teljességének mértékére.Az élet veszélyes szakaszain vezetőre van szükségünk, amint a hajónak is révkalauz kell a homokzátonyok között. Hol találunk ilyen vezetőre? A Bibliához utasítunk benneteket, kedves testvéreink! Pontosan és világosan megmutatja mind az ifjak, mind az idősek kötelességeit. Emelkedetté teszi a gondolkodásunkat, a jellem tökéletes mértékét tárja elénk, csalhatatlan útmutató minden körülmények között, életünk végéig. Lecsillapítja szívünket, szent örömmel tölti el lelkünket. Fogadjátok el tanácsadótokként, mindennapjaitok mértékeként!Igénybe kell vennünk a kegyelem valamennyi eszközét, hogy szívünk Isten szeretetében bővelkedjék, hogy el tudjuk bírálni, mi a helyes. Keresztény életünknek erősödnie kell. A Szentírásban elénk tárt magas színvonalat el lehet, és el is kell érnünk, ha Isten gyermekei akarunk lenni. Nem topoghatunk egy helyben. Vagy előrehaladunk, vagy visszaesünk. Lelki jellegű ismeretekkel kell bírnunk, hogy „megérthessük minden szentekkel együtt, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjük Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjünk az Istennek egész teljességéig” (Ef 3:18-19). – Bizonyságtételek, 5. köt., 263–264. o.  

Elmélkedésre: Mit kell megváltoztatnom az életemben, hogy ellen tudjak állni Sátán csalásainak?  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.