2022. július 31., vasárnap
MENNYEI SZÓSZÓLÓ
„Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen.” (Ésa 49:16)
Sátán pontosan tudja, milyen bűnök elkövetésére vette rá Isten népét, és felhozza vádjait ellenük. Kijelenti, hogy bűneikkel eljátszották Isten oltalmát, és joga van elpusztítani őket. Állítása szerint hozzá hasonlóan megérdemlik, hogy Isten kizárja őket kegyeiből. Ez az a nép – kérdi –, amely elfoglalja majd helyemet, és a velem tartó angyalok helyét a mennyben? Azt vallják, hogy engedelmeskednek Isten törvényének; de vajon megtartják-e az előírásait? Nem szeretik-e jobban önmagukat, mint Istent? Nem helyezik-e saját érdekeiket a néki való szolgálat fölé? Nem szeretik-e a világ dolgait? Nézd csak a bűneiket, amelyek rányomják bélyegüket életükre! Figyeld, milyen önzőek, rosszindulatúak, gyűlölködők! Engem angyalaimmal elűzöl magadtól, őket pedig – akik ugyanolyan bűnösök – megjutalmazod? Ez nem igazság, Isten! Az igazság a kárhozatukat követeli! Krisztus követői vétkeztek ugyan, de nem engedték át magukat Sátán hatalmának. Megbánták bűneiket, és alázatos, töredelmes szívvel keresték az Urat; a mennyei Szószóló pedig védelmébe veszi őket. Akit legjobban sért hálátlanságuk, aki ismeri bűneiket, de bűnbánatukat is, kijelenti: „Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Én életemet adtam ezekért a lelkekért. Markaimba metszettem őket. Lehet, hogy a jellemük tökéletlen, és igyekezetük kudarcba fulladt, de megbánták bűneiket, én pedig megbocsátok nekik, és elfogadom őket.” Sátán vadul támad, és csalásai ravaszak, de az Úr szemmel tartja népét, gyötrelmük súlyos, a kohó tüze már-már megemészti őket. De Jézus tűzben megpróbált aranyként hozza ki őket a lángokból. Földiességük leválik, hogy Krisztus képmása tökéletesen kialakuljon bennük. – Próféták és királyok, 588–589. o.
Elmélkedésre: Megtértem minden bűnömből? Életemet minden visszatartás nélkül mennyei Szószólóm kezébe helyeztem?