HALDOKLÓ TEREMTŐ

„Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár;  mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.”  (Mt 26:39)

Az Üdvözítő egyetlen biztató reménysugarat sem látott, hogy majd győztesként jön elő a sírból, semmi biztosíték nem volt arra, hogy az Atya elfogadja áldozatát. Attól félt, hogy a bűn oly súlyos Isten szemében, hogy örökre elszakítja Őt az Atyától. Azt a lelki kínt érezte, amit a bűnösök éreznek majd, amikor az irgalom nem könyörög többé a bűnös emberi nemzetségért. A bűnnek ez az érzete volt az, amely az Atya haragját Krisztusra, az emberek helyettesére öntötte ki, ami oly keserűvé tette a poharat, amit kiivott.  Az angyalok álmélkodással szemlélték az Üdvözítő kétségbeejtő haláltusáját. Az élettelen természet együttérzését fejezte ki megsértett, haldokló Teremtője iránt. A nap nem volt hajlandó tanúja lenni ennek a kegyetlen jelenetnek: a teljes sötétség, mint valami szemfedél burkolta be a keresztet. Nem valami napfogyatkozás vagy más természeti ok idézte elő ezt a sötétséget, amely olyan mély volt, mint az éjszaka sötétsége éjfélkor, amikor az égen nem ragyognak a csillagok és nem világít a Hold sem. Ez egy csodálatos tanúbizonyság volt, amelyet Isten azért adott, hogy a későbbi nemzedékek hitét megerősíthesse.  Ez a sűrű sötétség elrejtette Isten jelenlétét. Isten tette sátorává a sötétséget, és ez a sötétség eltakarta dicsőségét az emberek szeme elől. Isten és szent angyalai a kereszt mellett voltak. Az Atya a Fiával volt. Jelenlétét mégsem nyilvánította ki. Ha dicsősége elővillant volna a felhőből, minden emberi szemtanú megsemmisült volna. Ebben a félelmetes órában az Atya nem vigasztalta meg jelenlétével Krisztust. Jézus egyedül taposta a szőlőprést, és az emberek közül senki sem volt Vele.  A sűrű sötétségben Isten eltakarta Fia utolsó emberi lelki gyötrelmét. Mindazok, akik látták Krisztust szenvedései közepette, meggyőződtek istenségéről. Azok, akik csak egyszer is látták Krisztus tekintetét, sohasem felejtették azt el. Amiként Kain arca kifejezte a gyilkosnak a bűnét, úgy Krisztus ábrázata nyilvánvalóvá tette az ártatlanságot, a tisztaságot, a jóakaratot, egyszóval az istenképűséget. – Jézus élete, 753–754. o.    

Elmélkedésre:  Hogyan „sírt” a természet Jézus halálának napján?