2022. július 11., hétfő
KÖZBENJÁRÓ
„Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” (Jn 16:24)
Isten gondoskodásai és adományai nem ismernek határt. Maga a kegyelem trónja a legnagyobb vonzerő, mert az ül benne, aki megengedi, hogy Atyánknak nevezzük. Ámde Isten nem tartotta teljesnek a megváltás elvét, amíg kizárólag az Ő szeretete nyilvánult meg benne. Olyan szószólót nevezett ki oltárához, aki magára vette természetünket. A közbenjárónak az a hivatása, hogy fiaiként és lányaiként mutasson be minket Istennek. Krisztus közbenjár azokért, akik befogadják Őt. Érdemeivel erőt ad nekik, hogy a királyi család tagjai, a mennyei király gyermekei lehessenek. Isten pedig azzal fejezi ki végtelen szeretetét Krisztus iránt, hogy elfogadja, szívesen látja és a barátainak tekinti Krisztus barátait. Megelégedett a jóvátétellel. Fiának emberré válása, élete, halála és közbenjárása Őt dicsőíti meg. Amikor Isten egy gyermeke a kegyelem trónjához közeledik, máris a Mindenható Közbenjáró pártfogoltjává válik. A bűnbánat első szavára, a bocsánat első kérésére Krisztus magáévá teszi az ügyét, kérelmét pedig mint a maga kérését terjeszti az Atya elé. Amint Krisztus közbenjár értünk, az Atya megnyitja előttünk kegyelmének összes kincsét, hogy vegyük birtokba, örvendezzünk neki, és közöljük másokkal is. Kérjetek az én nevemben, mondja Krisztus. „Nem mondom, hogy kérlelem értetek az Atyát, mert ő maga szeret titeket, mivel szerettek engem. Hivatkozzatok rám. Ez majd hatékonnyá teszi imáitokat, az Atya pedig nektek adja kegyelmének gazdagságát. Azért hát kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen” (Jn 16:24). Isten azt kívánja, hogy engedelmes gyermekei igényt tartsanak áldására, és dicsérettel és hálaadással járuljanak elébe. Isten az élet és az erő forrása. Gyümölcstermő mezővé tudja tenni a pusztát parancstartó népe számára, mert nevének dicsőségét szolgálja. Választott népéért megteszi, aminek minden szívet hálára kell ihletni. Ezért elszomorítja, hogy olyan kevés hálát mutatunk ki. Azt kívánja, hogy népe erőteljesebben fejezze ki magát, és bebizonyítsa, hogy tudja, oka van az örömre és a vidámságra. – Bizonyságtételek, 6. köt., 363–364. o.
Elmélkedésre: Még milyen áldásokat kell kérnem Istentől?