TANÍTÓ ÉS BARÁT

„Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki Jézus: Ahová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz.”  (Jn 13:36)

Krisztus isteni szeretettel és gyengéd együttérzéssel tekintett tanítványaira, és így szólt hozzájuk: „Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték őbenne” (Jn 13:31). Júdás elhagyta a felsőház helyiségét, és Krisztus egyedül maradt a tizeneggyel. Beszélt nekik a tőlük való elválás közelségéről. Mielőtt azonban ez bekövetkezett volna, rámutatott küldetése nagy céljára. Ez a cél volt az, amit mindig szeme előtt tartott. Az volt az öröme, hogy megaláztatásával és szenvedésével az Atya nevét dicsőítette meg. Először is erre irányította tanítványai gondolatait.  Azután kedves szavakkal szólt hozzájuk: „Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem, de amiként a zsidóknak mondám, hogy: Ahová én megyek, ti nem jöhettek, most néktek is mondom” (Jn 13:33).  A tanítványok nem ujjongtak, amikor ezt hallották. Félelem fogta el őket. Szorosan Jézus köré tömörültek. Mesterük és Uruk, szeretett Tanítójuk és Barátjuk drágább volt számukra az életüknél. Minden nehézségeik közepette hozzá fordultak segítségért és vigasztalásért szomorúságaikban és csalódásaikban. Most el kellett hagynia őket, magányos, tőle függő csoportjukat. Sötétek voltak azok az előjelek, amelyek betöltötték a szívüket.  Az Üdvözítő hozzájuk intézett szavai azonban tele voltak reménységgel. Jézus tudta, hogy ellenség támadja meg őket, és hogy Sátán fortélya sikeres azokkal szemben, akiket lesújtanak a nehézségek. Ezért gondolataikat a láthatókról a láthatatlanokra terelte (vö. 2Kor 4:18). Földi számkivetésük helyéről a mennyei otthonukra fordította tekintetüket. – Jézus élete, 662. o.    

Elmélkedésre:  Az örök életre készülve milyen jellemtulajdonságokat  kellene fejlesztenem, tudván azt, hogy Jézus otthont készít számomra,  hogy Vele tölthessem az örök életet?