myBible logó myBible
Fiókom

2022. július 7., csütörtök

MINTA

„Legyetek annakokáért követői az Istennek,  mint szeretett gyermekek.”  (Ef 5:1)

Ha az özönvíz előtt élő nemzedék hallgatott volna Isten szavára, nem kellett volna elvesznie. Ha az izraeliták hallgattak volna az Úr szavára, különleges áldásait árasztotta volna rájuk. Csakhogy az étvágyuk és a szenvedélyeik miatt elbuktak. Nem akartak engedelmeskedni Isten szavának. Megromlott étvágyuk kielégítése súlyos bűnökhöz vezetett. Ha Isten elvárásait helyezték volna a vágyaik elé, és az Isten által elrendelt legjobb eledelt fogadták volna el, egyiküknek sem kellett volna elhullnia a pusztában. Szent és boldog népként foglalhatták volna el Kánaánt, és nem lett volna közöttük fogyatékkal élő ember.  A világ Megváltója bűnné lett az emberiségért. Az ember helyetteseként Krisztus nem használta fel isteni erejét, hanem osztozott az emberi sorsban. Az ember érdekében emberként kellett elviselnie a megkísértést, a legnehezebb helyzetben kellett a hit és a mennyei Atyába vetett teljes bizalom példáját nyújtania. Tudta, hogy Atyja gondoskodni fog táplálékról, ha az a javát szolgálja. A súlyos gyötrelemben, amikor az éhség mértéken fölül szorongatta Őt, árnyalatnyival sem akarta enyhíteni a kiszabott próbát isteni hatalma igénybevételével.  A bukott embernek szorult helyzetben sem állna módjában csodát tenni, hogy megmentse magát a fajdalomtól, kíntól, vagy hogy győzelmet vívjon ki magának ellenségei fölött. Az volt Isten szándéka, hogy próbára tegye az embereket; úgy adjon alkalmakat nekik kifejleszteni jellemüket, hogy gyakorta megpróbáltatásokba viszi őket, hogy kipróbálja szeretetébe és hatalmába vetett hitüket. Krisztus élete tökéletes Minta volt. Példájával és szavaival mindenkor arra tanította az embert, hogy hittel és szilárd bizalommal kell Istenre támaszkodnia. – Confrontation, 43–44. o.  

Elmélkedésre:  Jézus önként vállalta, hogy átél minden szélsőséges emberi kihívást,  mert ezzel segíthet hozzá jellemem fejlesztéséhez az élet nehéz helyzeteiben.  Megengedem-e Jézusnak, hogy ezt a napot jellemem  építésének napjává tegye?  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.