AZ IGAZSÁG VÉDELMEZŐJE

 „De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni  Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.”  (2Tim 3:12)  

Sátán ellenségeskedése azért lobbant fel az emberiség ellen, mert Isten szeretete és irgalma Krisztus által az ember felé fordul. Sátán szeretné meghiúsítani Isten tervét, az ember megváltását; szeretné meggyalázni Istent keze munkájának eltorzításával és bemocskolásával; fájdalmat akar okozni a mennyben, és be akarja tölteni a földet jajjal és nyomorúsággal. E bajoknak pedig az az oka – mondja –, hogy Isten embert teremtett.  Az ember lelkébe plántált krisztusi kegyelem támaszt ellenségeskedést Sátán ellen. E megtérítő kegyelem és megújító erő nélkül az ember örökre Sátán foglya maradna; olyan szolga, aki mindig készségesen teljesíti Sátán parancsát. De a lélek új alapelve harcot támaszt ott, ahol korábban béke volt. A Krisztustól kapott erő teszi képessé az embert arra, hogy a zsarnokot és a bitorlót elutasítsa. Azok, akik nem szeretik, hanem gyűlölik a bűnt, akik ellenzik és legyőzik azokat az indulatokat, amelyek fogva tartják őket, olyan erő birtokában vannak, amely kizárólag felülről származik.  A krisztusi és a sátáni lelkület közti ellenségeskedésről megdöbbentő bizonyságot tett a világ Jézus fogadásakor. Nem annyira az a tény késztette a zsidókat Jézus elvetésére, hogy a Megváltó világi gazdagság, pompa és ragyogás nélkül jelent meg, hiszen látták, hogy olyan hatalma van, ami ellensúlyozza e külső értékek hiányát. Krisztus tisztasága és szentsége hívta ki a gonoszok gyűlöletét. Önmegtagadó, bűntelen, szent élete a büszke, érzéki néppel szemben állandó rosszallás volt. Ez váltott ki ellenségeskedést Isten Fia ellen. Sátán és a gonosz angyalok összefogtak a gonosz emberekkel. A hitehagyás minden súlya az igazság Védelmezőjére nehezedett.  Krisztus követőivel szemben éppolyan ellenségeskedés mutatkozik, mint Mesterükkel szemben. Azok, akik felismerik a bűn undorító jellegét, és felülről való erővel ellenállnak a kísértésnek, biztosan felkeltik Sátán és alattvalói haragját. – A nagy küzdelem, 506–507. o.    

Elmélkedésre:  Jelen pillanatban hogyan viszonyulok a bűnhöz?  Visszataszítónak és megalázónak tartom,  vagy már nem is érzékelem romboló hatását?