myBible logó myBible
Fiókom

2022. június 29., szerda

ÚR FELKENTJE

„És azok ismét kiáltának: Feszítsd meg őt!  Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat cselekedett?  Azok pedig annál jobban kiáltanak vala: Feszítsd meg őt!”  (Mk 15:13-14)

Krisztus keresztre feszítésekor az általa meggyógyítottak nem üvöltötték együtt a csőcselékkel: „Feszítsd meg, feszítsd meg.” Együtt éreztek Jézussal, mivel ők is érezték mély részvétét és csodálatos hatalmát. Megváltójuknak ismerték el, mert testi-lelki egészséget adott nekik. Hallgattak az apostolok prédikálására, a szívükbe eljutott isteni Ige bölccsé tette őket. Isten kegyelmének hirdetőivé, a megváltás eszközeivé váltak.  A templomból kimenekülő tömeg idővel lassan visszaszivárgott. A félelem, mely fogva tartotta őket, részben elszállt, de arcukon határozatlanság, bátortalanság tükröződött. Csodálattal nézték Jézus munkáját, és meg voltak győződve arról, hogy a Messiásra vonatkozó próféciák benne teljesedtek. A templom megszentségtelenítésének bűne jórészt a papokat terhelte. Ők intézkedtek, hogy az udvart alakítsák át vásártérré. A nép viszonylag ártatlan volt. Jézus isteni hatalma mélyen érintette őket, azonban a papok és vének befolyása mindent felülmúlt. Krisztus küldetését újításnak tekintették, és kétségbe vonták azon jogát, hogy beleavatkozzék abba, amit a templomi hatóságok engedélyeztek. Sértette őket, hogy félbeszakadt a vásár. A papok ellenálltak a Szentlélek meggyőző erejének. A papoknak és véneknek mindenkinél jobban kellett volna látniuk, hogy Jézus az Úr Felkentje, mivel kezükben voltak a küldetését leíró tekercsek, és tudták, hogy a templom megtisztítása emberfeletti erő révén történt. Bármennyire gyűlölték is Jézust, mégsem tudtak szabadulni a gondolattól, hogy Őt Isten küldhette prófétaként a templom megtisztítására. Engedtek ennek a félelemnek, és megkérdezték Tőle: „Micsoda jelt mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekeded?” (Jn 2:18). – Jézus élete, 163–164. o.    

Elmélkedésre:  Mikor volt az, hogy az előítéleteim és a kételyeim  megakadályozták Isten határozott közbelépését az életemben?  Hogyan értékelhetném Isten gondviselő közbelépéseit,  és hogyan részesülhetnék azokból?  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.