2022. június 25., szombat
SZERÉNY TANÍTÓ
„És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől.” (Lk 4:15)
A Nikodémussal való beszélgetés során Jézus feltárta a megváltási tervet és e világi küldetését. Ezt követően egyetlen tanításában sem magyarázta el ilyen tökéletesen, lépésről lépésre azt a munkát, amelynek végbe kell mennie mindenkinek a szívében, aki örökölni akarja a mennyországot. Szolgálatának legelején megismertette az igazságot a Magas Tanács egyik tagjával, a nép kijelölt tanítójával. Izrael vezetői azonban nem fogadták szívesen a világosságot. Nikodémus szívébe rejtette az igazságot, melynek gyümölcsei alig-alig váltak nyilvánvalóvá három éven át. Jézus azonban ismerte a talajt, amelybe a magot vetette. Egy ideig Nikodémus nem ismerte el Jézust nyilvánosan, de figyelte az életét, és töprengett a tanításain. A Magas Tanácsban újra és újra meghiúsította a papok Krisztus megsemmisítésére irányuló terveit. Amikor Jézus végül a kereszten függött, Nikodémus visszaemlékezett az Olajfák hegyén kapott tanításra: „Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:14-15). Nikodémus meglátta Krisztusban a világ Megváltóját. Az Úr mennybemenetele után, amikor a tanítványok szétszóródtak az üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett. Vagyonát a zsenge egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték, hogy Krisztus halálával eltűnik. A veszély idején ő, aki korábban olyan óvatos és elővigyázatos volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a tanítványok hitét, és rendelkezésre bocsátotta javait az evangéliumi munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg tisztelettel hajoltak meg előtte, most csúfolták és üldözték. A világi javak tekintetében elszegényedett, de a hite – amely a Jézussal folytatott éjjeli tanácskozásból serkent – nem fogyatkozott el. Nikodémus elmondta Jánosnak a beszélgetés történetét, amely az apostol feljegyzései révén milliók okulására szolgál. Az itt tanított igazságok ma éppoly fontosak, mint azon az ünnepélyes éjszakán, amikor a zsidó vezető megtanulta az élet útját a szerény galileai Tanítótól. – Jézus élete, 176–177. o.
Elmélkedésre: Végig tudnék vezetni valakit lépésről lépésre a megváltási terven?